Érintő  – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

Mk 10,32b-45

„… az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért!” – mondja Jézus a tanítványoknak.

Az ember Isten keresésének folyamatában, és az Istennel való kapcsolatépítésének erősítésében egy nagyon nehéz mondata ez Jézusnak, hiszen szembe kell néznünk azzal az Istennel, aki nemcsak felettünk áll, nemcsak ítélő bíró, hanem Önmagát értünk megalázó, emberszerető, irgalmas Isten.

Amikor Krisztus követésére lépünk, és az Isten utáni vágyakozásunkat Őneki tetsző életként igyekszünk megélni, akkor akarva-akaratlanul bennünk van a gondolat, hogy mi is szeretnénk az Isten közelségét a mindennapjainkban megélni, előtte különlegesek lenni, mi is szeretnénk jobbján, vagy balján helyet foglalni. A vágyakozásunk nagyon emberi, mégis elfelejti, hogy Isten csupán annyira tart bennünket különlegesnek, hogy elküldi értünk Fiát, aki Önmagát fogja feláldozni, hogy a kereszten elhordozott sebekkel, és kiontott vérével eltörölje bűneinket, kiragadjon bennünket a bűn okozta halálból, és föltámadásával életet ajándékozzon nekünk. Csak ennyire vagyunk különlegesek Istennek, hogy mindenét odaadja értünk.

A Zebedeus fiak kérésére Jézus nem titkot fed fel, hanem őszintén elmondja nekik, hogy „a kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni”. Nem abban kell versengenünk, hogy ki milyen közel fog kerülni az Istenhez, hanem abban kell példát mutatnunk, hogy most milyen közel akarunk állni az Istenhez. Abban kell hűségesnek maradnunk az Istenhez, hogy Krisztus keresztjébe kapaszkodva hordozzuk a keresztjeinket, és az Ő drága elevenítő Szent Testéből, és Szent Véréből folyamatosan részesülünk.

Ez azonban nem elég. Istenhez való közelségünk nemcsak rólunk és a véleményünk szerinti keresztény életről szól, hanem arról is, hogy Istennek tetsző módon, hogyan bánunk felebarátainkkal. Jézus erre is példát ad életével, és megtanít bennünket, hogy

„ha valaki körötökben első akar lenni, az mindenkinek szolgája legyen”!

Ehhez kell felzárkóznunk. Isten tekintetét keresve szükségünk van olyan útmutatásokra, melyek előre vihetik lelki életünket, böjtünket, és Istenkapcsolatunkat is.

A mai vasárnapon egy szentről is megemlékezünk, aki megtorpant földi életének bűnösségét megértve, és találkozva az élő Istennel csak arra vágyakozott, hogy Isten előtt tudjon teljesen tisztává válni. Egyiptomi Mária sivatagba való kivonulása maga lehetett a kín. Kiszolgáltatva a vadállatoknak, a környezet adta nehézségeknek, és legfőképpen pedig a magánynak. A magánynak, melyben sok kísértés környezhette, a magánynak, mely közel engedte hozzá az egyedüllét valóságát is, és a magánynak, melynek csendességében ott lakozik Isten, aki arra vár, hogy szívünket lecsendesítve, és a körülöttünk lévő zajtól magányba vonulva, halljuk meg Őt, és engedjük szívünkbe, hogy ott tudjon megtérésre sarkallni mindannyiunkat.

Egyiptomi Mária abban tud példa lenni számunkra, hogy Isten közelségére való vágyakozásában nem kérte az Istentől, hogy kaphasson jó helyet a Mennyek országában, hanem folyamatosan azért esdekelt, hogy irgalmazzon neki, bűnösnek.

Jézus ma is magához hív bennünket, és tanít: az alázatosságra, az egymás között megélhető helyes szeretetre, és emlékeztet mindannyiunkat, hogy a csendességben jelen lévő Isten csupán annyira szeret bennünket, hogy Önmagát adta váltságul sokakért.

Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon vagy a különféle szolgáltatóknál.

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: P. Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye