Nagyböjti felajánlás – élelmiszercsomagok formájában

Nagyböjti felajánlás – élelmiszercsomagok formájában

A Katolikus Karitász nagyböjti élelmiszergyűjtési akciójába, a „Tartós szeretetbe” a görögkatolikus parókiákon is sok hívő kapcsolódott be. Csaknem 2500 kg adomány gyűlt össze. Az adományokat a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász kipótolta, hogy minél több helyre eljuthassanak az ünnepi asztalt is segítő tartós élelmiszerek.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2024. március 23. 16:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 200 napja íródott

A Katolikus Karitász arra hívta idén is a jóakaratú híveket, hogy nagyböjtben a rászoruló embertársaink javára ajánljanak fel tartósélelmiszert. Az ő lemondásaik, felajánlásaik mások ünnepi asztalára kerülhetnek, segíthetik a húsvét örömének megélését.

A Nyíregyháza-huszártelepi szervezőlelkészségen a tanodába járó gyermekek és családjaik részesültek egy-egy adománycsomagban. A március 22-én megtartott tanodai foglalkozáson a gyermekek egyéni beszámolói mellett a húsvétról is szó volt: az ünnepi ételekről, a szokásokról. Az ima, a közös uzsonna és foglalkozás után a szülők átvehették azokat a tartósélelmiszer-adományokat, melyeket az egyházmegyei karitász csomagolt húsz család számára.

A parókiákon összegyűlt adományok – összesen kb. 2500 kg – nagy része a településeken maradt: a rászoruló családoknak a parókus vagy a közösségekben működő karitászcsoportok vitték/viszik el azokat. Egy másik részét az egyházmegyei karitász központjában dolgozó munkatársak csomagolták és pótolták ki, ez utóbbinak – csaknem 250 csomag – a szállítása és osztása még folyamatban van az egyházmegye különböző településein élő rászorulók között.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

karitász, adomány, tartós szeretet
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert