Érintő - vasárnapi gondolatok Kicsák János atyával

Jn 1,1-17

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Szeretett testvéreim!

Milyen csodálatos ünnep ez a mai! Az ember, ha bekapcsolódott a nagyheti szertartásokba, ha esetleg szánt rá időt, hogy Jézussal végig élje az elmúlt napok eseményeit, akkor testileg, lelkileg fáradtan, de mégis felüdülve éli meg a mai vasárnapot. Valahogy minden megváltozik… Az ember érzékei mintha élesednének, most színesebbnek tűnik minden, a hangok is élesebbek, az illatok erősek. Az ember valami csodálatos vibrálást érez, mert a teremtett világ újult meg a mai napon. Talán ennek köszönhető, hogy nekünk görögkatolikusoknak legerősebb gyermekkori emlékünk, ami Húsvéthoz köthető, az a pászkás kosár. Azt hiszem nem kell ezt sokat bizonygatnom, elég, ha annyit mondok, mindenki csukja be a szemét és gondoljon gyermekkora húsvétjára. Minden bizonnyal a többségnek a pászkás kosár színei, a Feltámadt Krisztus dallama, a kosárban lévő ételek és a tömjén illata az, ami először eszébe jut.

Mégis, egyre többször tapasztalom, hogy azok is, akik eljönnek az ünnepre nem hoznak magukkal szenteltetni ételt. Pedig ez Húsvét ünnepének szerves része. Nem véletlen a gyermekkori emlék felidézésénél, hogy ez jut eszünkbe az ünnepről, nem véletlen, hogy egyházatyánk, Aranyszájú Szent János híres Húsvéti beszédében is beszél a lakomáról, ami ehhez az ünnephez köthető.

Az ételek megszentelése a mai napon többet jelent annál, hogy jól megtömjük a hasunkat. Többet jelent a nehéz ételek és italok által eltelt gyomornál, amin csak gyógyszerek segítenek. A megszentelt étel, amit körbe ül a család, ma emlékeztet minket arra, hogy Jézus megnyitotta számunkra az Édenkertet. A menyegzős asztal ma mindannyiunkat vár, Krisztus, a vőlegény ma mindannyiunk családjában az asztalfőn foglal helyet. Emlékeztet az utolsó vacsora asztalára, ahol Jézus arra kér bennünket, hogy szeretetünkről ismerjenek meg az emberek. Ilyenkor több nyelven szoktuk felolvasni a Szentírást, amit minden törekvésünk ellenére csak néhányan értenek. Van valami azonban, amit minden ember megért az ünnepből, éljen bárhol, a világ bármely pontján és tartozzon bármilyen nemzetiséghez is. Szavak nélkül hirdeti az Evangéliumot a terített asztal, ahová meghívható bárki, még az is, aki nem gyakorolja hitét vagy nem keresztény. A szeretetlakoma, az agapé missziós eszköz lehet, annak az örömnek az átadása, hogy jó megváltott kereszténynek lenni. Annak a továbbadása, hogy

az én Teremtő, Megváltó Istenem olyan személy, Aki leül velem egy asztalhoz. Aki szeretetközösséget alkot velem és családommal.

Ma a pászkás kosár missziós eszköz. Egyre több gyermek nem ismeri azt a fogalmat, hogy ünnepi étel, mert mindig ugyanazt eszik. Egyre több fiatal nem ismeri, milyen az ünnepi asztal, mert nem ülnek egy asztalhoz a családtagok, van, aki a telefont nyomkodja, van, aki tv-t néz, van, aki az ágyban eszik. Vannak, ahol nem esznek együtt a családtagok, mert mindenki akkor eszik, amikor jól esik neki. Nem tudják miről maradnak le. Az ételkészítés és a terítés közös öröme, a beszélgetés, a várakozás, ahogy mindenki nagyokat nyel, de még kitart, mert még nem imádkoztunk evés előtt. Ahogy édesapa megvágja a sonkát, édesanya pedig a sárgatúrót. A beszélgetés, a nevetés étkezés közben, és után, mert nem kell ma sietni sehová. Mert jó együtt ülni a terített asztal mellett az evés után is.

Jézus azzal a gondolattal kezdte tanító útját, misszióját, hogy „Az Isten országa köztetek van!”

Szerettet testvéreim! A szentelt ételt körbe ülő családok, a földi életünkben megélt mennyország!

Ne hagyjuk elveszni annak lehetőségét, hogy felnövekvő gyermekeink is úgy emlékezzenek vissza Húsvétra, ahogy mi! Mert végső soron miközben visszagondoltunk a pászkás kosarakra, eszünkbe jutnak azok is, akik azt készítették, akikkel körbe ültük és elfogyasztottuk. Eszünkbe jutnak azok a személyek is, akikhez átmentünk vagy átjöttek Húsvét hétfőjén és megkínáltuk egymást a szenteltekből. Ez a köztünk lévő Isten országa! Ahol jelen vannak azok a családtagok, akikkel régen együtt ünnepeltünk, jelen vannak családtagjaink, akik most vesznek körbe, és jelen van annak a reménye, hogy egyszer gyermekeink is visszagondolnak a velünk megélt ünnepekre.

Krisztus feltámadása miközben személyes bűneinket mossa el, valójában a bennünket elválasztó falakat sodorja el, mert újra közösséget alkot Isten és ember. A mi feladatunk, hogy ember és ember is újra közösséget alkosson. Ezt nyújtja a Feltámadás ünnepe, valódi, megélt közösséget, ahol szeretettel vagyunk egymás iránt. Ezt nyújtja a Feltámadás ünnepe, az Isten országában való élet lehetőségét!

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Az elmélkedést meghallgathatja a különféle szolgáltatóknál.

Szöveg: Kicsák János, fotó: P. Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye