Nemzetközi keleti kánonjogi konferencia

Nemzetközi keleti kánonjogi konferencia

2024. április 4–6. között a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola látta vendégül a keleti kánonjogászok éves szakmai találkozóját.

Szöveg: Szabó Péter, fotó: Vándor Ilka Borbála/SZAGKHF2024. április 12. 12:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 175 napja íródott

A húsvét utáni nyíregyházi program a nemzetközi munkacsport («Gruppo DCO») 25 éves jubileumi konferenciája volt. Az első ilyen szakmai eszmecserére még 1999-ben keült sor Budapesten, a jelen konferencia szervezőjének kezdeményezésére (részletesebben itt olvasható).  Az ekkor megfogalmazott célok és működési modell időtállónak bizonyultak. Ma elmondható, hogy a csoport bő két évtizedes tevékenysége és közel húsz konferenciakötete számottevő hatást gyakorolt a keleti (katolikus) kánonjog tudomány fejlődésére.

A jubileumi program – végül 7 nemzet képviseletében 14 előadás – elsősorban a keleti egyházi alkotmányjog időszerű kérdéseit elemezte, illetve több előadás az általános normák egyes témaköreit tárgyalta (a konferencia programja letölthető itt). A konferencia eszmecseréin szomszédos görögkatolikus egyházak neves szakemberei is részt vettek, aktív közreműködésükkel gazdagítva az összejövetel eredményeit. (Ez a keleti kánonjogászok már második szakmai találkozója volt a főiskolán, egy 2007-es hasonló rendezvényt követően.

A program informális kerekasztal-beszélgetéssel zárult. Ez elsősorban a törékeny szociológai helyzetű keleti katolikus egyházak jövőjének kérdését és a kánonjog e kérdéssel kapcsolatos feladatait igyekezett körbejárni.

A jelen keleti kánonjogi munkacsport legalább tucatnyi tagját – a közös szakmai elköteleződés mellett – több mint két évtizedes barátság is összeköti. Ezek a kapcsolatok a tudományos párbeszéd élménye mellett mindig meglehetősen vidám hangulatot is kölcsönöznek «Gruppo DCO» összejöveteleinek. E vonás a szakma más képviselője számára is szimpatikussá teszi a közösség összejöveteleit.

A munkacsoport találkozóinak a keleti kánonjog művelésén túl a keleti egyházak megismertetése is kimondott célja. E téren a nyíregyházi székesegyház és a szemináriumi kápolna új falfestményei láthatóan különleges élményt nyújtottak a résztvevőknek. A program máriapócsi látogatással zárult.

A Görögkatolikus Metropólia a keleti kánonjogászok körében egyre ismertebb, hiszen – a jelen munkacsport két nemzetközi konferenciája mellett – 2017-ben a Keleti Kánonjogi Társaság a világkongreszusának is házigazdája lehetett. Csak reméljük, hogy ez a nemzetközi szakmai kapcsolatrendszer egyházunk és főiskolánk további fejlődéséhez és elimseréséhez is hozzájárul!

Köszönet a résztvevőknek és mindenkinek, aki a 25 éves jubileumi konferencia sikeres lebonyolítását munkájával segítette!

Szöveg: Szabó Péter, fotó: Vándor Ilka Borbála/SZAGKHF

Nyíregyházi Egyházmegye

főiskola, felsőoktatás, kutatás, tudomány, kánonjog, konferencia
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert