Érintő - vasárnapi gondolatok Beregi István atyával

Érintő - vasárnapi gondolatok Beregi István atyával

"Jézus az, aki meg tudja adni az élet teljességét" – elmélkedés Beregi István atyával az inaszakadt vasárnapján.

Szöveg: Beregi István, fotó: Nyíregyházi Egyházmegye2024. április 21. 07:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 167 napja íródott

Jn 5,1-15

Krisztusban Kedves testvérek!

Első gondolatként ennek a helyszínnek a régészeti föltárásáról szeretnék beszélni. Hiszen nagyon érdekes az a történet és talán tanulságos is, hogy hogyan sikerült megtalálni újra ezeket a dolgokat, amelyeket régészetileg is kerestek. A 18-19. században valójában nem tudták pontosan, hogy hol van már a Bethesda-fürdőnek a helye, illetve, hogy az egyáltalán hogyan is néz ki. 1914-ben sikerült egy medencét kiásni és ekkor találtak rá a Bethesda-beli fürdőre, illetve, mint később kiderült, annak egy részére. De éppen ezért, mert nem tudták pontosan a helyét, illetve az első feltáráskor egyetlen medencét találtak, aminek természetesen négy oszlopcsarnoka volt. Sajnos nagyon kritikus hangok – az evangélium ellen, János ellen, szóló írások – jelentek meg, hogy például János önkényesen csinált a Bethesda-tóból egy öt oszlopcsarnokos fürdőt, hogy ilyen módon a Mózes öt könyvére való utalással szimbolikusan kifejezzen dolgokat. De volt olyan is, amikor azt gondolták, vagy azt írták, hogy a Bethesda-fürdő az csak Jánosnak, a szeretett tanítványnak a fantáziájában élt, sem a fürdő, sem a beteg meggyógyítása nem valóság. Hosszú ideig tartott ez az időszak, mert 1931-ben sikerült egy mélyebben lévő, de az előző medencéhez csatlakozó második medencét megtalálni, és így már kiderült, hogy két medencéről van szó, ami egymáshoz kapcsolódik. Négy oldalról körbevették oszlopcsarnokok, természetesen az ötödik oszlopcsarnok a két medencét választotta el egymástól. Nagy munka volt ez, hiszen a föld felszínétől az alsó medence aljáig 25 méteres törmelékréteg rakódott le az évszázadok alatt. Így 1931-ben tisztázódott az, hogy mennyire pontos az a leírás, amit János adott. Összefoglalóan Joachim Jeremias, újszövetségi professzor ezzel zárta a Bethesda-fürdő újrafelfedezéséről szóló tanulmányát: egy elfelejtett, de a szent történelem számára nagy jelentőségű hely került elő az évszázados törmelék temetőjéből. A leletekből különösen az világosodott meg, hogy nyugodtan rá lehet hagyatkozni az evangéliumi hagyományra, általában is, különösen a János evangélium jeruzsálemi adataira. A hívő közösség számára az újrafelfedezett Bethesda az isteni irgalmasság helye. Ezen túlmenően új bizonysága annak is, hogy az élő Isten a történelemben meghatározott helyeken nyilatkoztatta ki magát. Jó talán ezt is hallani, hogy ennek az evangéliumi történetnek ilyen régészeti háttere van, és ennyire rá lehet hagyatkozni azokra a dolgokra, amelyekről a Biblia számol be számunkra.

Térjünk rá magára a történetre, hiszen Jézus ezen a helyen megszólít egy embert, aki már 38 éve beteg: akarsz-e meggyógyulni? Nem fölösleges ez a kérdés. Hiszen attól függetlenül, hogy már 38 esztendeje ott van, az akarat lehet, hogy már elcsüggett. Abban a válaszban, amit az ember ad, egyfajta reménytelenség mutatkozik meg. És ez a kérdés szembesíti azzal, hogy megvan-e még az az igazi vágy, hogy gyógyult akar-e lenni. Szembesíti őt azzal a helyzettel, amiben van, és így fölteszi számára a kérdést is, hogy vállalnád, hogy megváltozik az életed? Hogy felelősséget kell vállalnod magadért? Hiszen a betegség miatt eddig gondoskodásban részesült, ellátták őt mások. De új életet kezdeni ennyi idő után, dolgozni, felelősséget vállalni önmagáért, nem is olyan egyszerű. És ezért szól Jézus felől a kérdés, hogy akarsz-e meggyógyulni? Ugyanakkor ez a kérdés jó alkalom arra is, hogy meglássuk abban a válaszban, amit az illető ad, hogy csak egyféle módon ismeri a gyógyulást. Csak azt az egyetlen egy utat látja, hogy nincs embere, ha Jézus ott maradna és őt majd bevinné valaki az adott alkalommal a tóba, akkor meggyógyulhatna. Elképzelni sem tudja, hogy létezik más út.

Milyen érdekes és milyen furcsa, hogy mi is milyen sokszor azt gondoljuk egy-egy problémára, hogy csak egyféle módon oldható meg. Csak egyetlen egy útját látjuk annak, hogy hogyan lehet megoldani. És milyen csodálatos dolog, hogy Jézus egy egészen más utat is tud. És ezért jó látni ezt, hogy Jézus így kérdez rá erre az emberre. És így akarja számára is föltárni azt, hogy már mennyire reménytelen, hogy mennyire egyedül érzi magát. És hogy valójában az egyetlen út helyett van sokféle más. De

az ember a maga erejéből nem tud eljutni a medencébe, a maga erejéből nem tud eljutni az élet teljességére. És ezt akarja Jézus megéreztetni vele, hogy ő az, aki meg tudja adni az élet teljességét.

János evangéliumának leírásában már említettük, hogy fölmerült a vád, hogy szándékosan tesz olyan dolgokat, hogy öt oszlopcsarnok legyen, hogy ezzel a mózesi öt könyvre utaljon. És ezt nem vádként kellene mondanunk, hanem éppen olyan szándékként, amelyben Jánosnak az a szándéka, hogy még mélyebben lássunk. Hogy gondolkozzunk el rajta alaposabban, még mélyebben: hiszen az öt oszlopcsarnok valóban utalhat a mózesi öt könyvre. És Szent Pál írásaiból mi is tudjuk, hogy a törvény átkáról ír. Arról, hogy a törvény nem tudja megadni az élet teljességét. A törvény követése az még nem az életet jelenti az ember számára. És pontosan ez az, ami szintén felismerhető ebből a történetből: János szándéka az, hogy megmutassa: egyedül Jézus az, aki képes arra, hogy az élet teljességére vezessen bennünket. A magunk erejéből nem tudunk időben oda jutni. Ahogyan ez a beteg sem tud a maga erejéből eljutni a gyógyuláshoz.

Az öt oszlopcsarnok a mózesi törvényekre vonatkozik. Önmagában az, hogy néhány szabály betartását keresztényi életnek nevezzük, ez ma is kísértés, de nem elegendő. Mi Krisztust akarjuk követni. Azt akarjuk, hogy azon az úton járjunk. Számunkra Ő valóban az Út, az Igazság és az Élet. És ez a történet is, akár a valós helyzetben, akár jelképileg is, mindenképpen erre akar utalni. Hogy az ember sem a maga erejéből, sem a mózesi törvények által, hanem Jézus által jut el az életre, az élet teljességére. Amen.

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon és a különféle szolgáltatóknál.

Szöveg: Beregi István, fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Elmélkedés, gondolatok, lelki táplálék, érintő




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert