El clásico, kicsit másképp: Pap–kispap meccs Tisztaberken

Februárban, a papi Európa-bajnokságon hatodik helyen végzett a magyar válogatott Albániában, keretében három görögkatolikus atyával. Mivel ennek hírértéke volt akkor a sajtóban és a közösségi médiában is, sokan felkapták a fejüket: nini, a papok focizni is tudnak? Bizony, nem is akárhogyan! Görögkatolikus egyházunkban évtizedekre visszanyúló múltja van a pap–kispap futballmeccseknek, amit évente általában kétszer szerveznek meg. Gyermekkorom óta rengeteg ilyen megmérettetésen vettem részt én is, hiszen édesapám nagy spíler volt, meghatározó tagja lehetett a papi csapatnak, majd később, már papnövendékként én is pályára léphettem ezeken a meccseken. Hagyomány ez a futballmeccs, melyen, bár természetesen fontos szerepet játszik a sport, a játék (hiszen ki szeret veszíteni?), korántsem a futball a legfontosabb. A jelen papsága találkozik ilyenkor a jövő nemzedékével, a papságra készülőkkel, akiknek ez egy lehetőség akár arra is, hogy a szeminárium olykor monotonnak tűnő életritmusából kicsit kiszakadva, „a pályán nyújtott teljesítményükkel” is tanúságot tegyenek, pasztoráljanak, ugyanakkor megismerkednek, beszélgetnek leendő szolgatársaikkal, kollégáikkal, és kicsit egy parókia, egyházközség életébe is beleláthatnak.

Idén tavasszal Szatmár térségének egy kis falujában, Tisztaberken rendeztük meg a találkozót. Nagy megtiszteltetés volt ez településünk és egyházközségünk számára is, Sztolyka János polgármester úrral nagyon készültünk erre a jeles eseményre. Az időpont úgy alakult, hogy éppen a hivatások vasárnapját követően két nappal, ráadásul Szent György nagyvértanú ünnepén, április 23-án került sor a rangadóra.

Nos, ha már Szent György szóba került, sárkányokkal nem találkoztunk, csak néha egy-egy vakond jelezte, hogy jobb, ha nem közlekedünk a pályán vakon. A tisztaberki „Santiago Bernabeu stadionra”, bár nem tudtunk tetőt húzni, hála a Teremtőnek, szükségünk sem volt rá, mert aznap éppen nem esett (az előző napok és az utána következő nap csapadékmennyiségét látva ez kész csoda…); csak a gólok potyogtak. Talán a hétvégi Real Madrid–Barcelona el clásico egy picivel színvonalasabb mérkőzés volt, Tisztaberken legalább a gólvonal technológiát nem hiányoltuk, és a kétes VAR ítéletek miatt sem panaszkodtunk. Itt jut eszembe: hálás szeretettel köszönöm Tukacs László tanár úrnak, Szatmár térség megbecsült sportemberének, játékosának, edzőjének, játékvezetőjének, a Ha a pályák mesélni tudnának… – Utazás szatmári legendák nyomában című könyv társszerzőjének, hogy elvállalta a bíráskodást – mindenki közmegelégedésére tette! A mérkőzést nagy iram, remek gólok és sportszerű játék jellemezte, és másfél hónappal a németországi Európa-bajnokság kezdete előtt vakarhatja is a kopasz kobakját Marco Rossi szövetségi kapitány, hogy vajon Gulácsi Pétert, Schäfer Andrást vagy Szoboszlai Dominiket hagyja-e itthon – mert bizony a papok és a papnövendékek között is volt néhány meghívóért kiáltó, meggyőző teljesítmény…

Ez persze némi túlzás és apró humormorzsa volt a részemről – az azonban már nem, hogy a mérkőzést követő Paraklisz imádság, amit Ivancsó Sándor atya, a Csengeri Esperesi Kerület esperese végzett, gyönyörűen, több szólamban szólt a görögkatolikus templomban. A helyiek megkönnyezték, és életre szóló élményként említették, hogy részt vehettek ezen a csodálatos szertartáson. Hiába, Tisztaberken nem imádkozunk minden héten 20 pap és 10 papnövendék jelenlétében… Megindító és lélekemelő volt ez a találkozás, melyet közös vacsorával és jó hangulatú beszélgetéssel zártunk. S hogy a szatmári ember nem engedi ajándék nélkül távozni a vendéget: a papnövendékek egy helyi ízekből, finomságokból összeállított ajándékcsomagot, a papok egy-egy üveg, a dátummal és az eseménnyel felcímkézett tisztaberki szilvapálinkát kaptak emlékbe, s vele az üzenetet: mindenkit visszavárunk!

Hálás szívvel köszönöm Sztolyka János polgármester úrnak és a tisztaberki önkormányzatnak a bőkezű és mindennemű támogatását, segítségét. Köszönöm Oroszi István úrnak, a Szatmár-Tiber Szövetkezet vezetőjének a támogatását és a helyszín biztosítását. Köszönjük a környező polgármestereknek és az esperesi kerület jelenlévő papjainak, hogy fontosnak érezték, hogy részt vegyenek ezen az eseményünkön, és jelenlétükkel egész Szatmár ünnepévé tették ezt a csodálatos délutánt. 

Köszönjük Mindenkinek, aki bármivel hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap megvalósulhatott – a szurkolást is a lelátóról! Minden kegyelem az ember életében – ez a nap is az volt!

Szöveg és fotó: ifj. Obbágy László

Nyíregyházi Egyházmegye