A Nyíregyházi Egyházmegye fiataljait megszólító ifjúsági imaest-sorozat most Máriapócson folytatódik.
Az imaest témája: Együtt. Együtt Krisztussal, az egyházzal, önmagunkkal, nehézségeinkkel, párkapcsolatban, családban.
Hol és mikor?
2.0 – ugyanis idén a megújult ifjúságpasztorációs bizottság már másodjára toborozza össze a lelkes fiatalokat imádságra, beszélgetésre, elmélkedésre. A közösségi alkalom a kegytemplom előtti téren kezdődik, majd közös, esti zarándoklattal folytatódik, ahol különböző állomásokon elmélkedéseket hallgathatnak meg a résztvevők. Ezen elmélkedési pontok segítik a fiatalokat a lelki előrehaladásban az imaest folyamán, melynek végén a Máriapócsi Kegytemplomban együtt imádkozzák el az Akathisztoszt az Istenszülőhöz. Az esti zarándoklat első állomásán vacsorai falatok várják az ifjúságot.
Az imaest előre láthatólag 22:00-23:00 között ér véget.
Másnap, azaz május 25-én, szombaton a Nyíregyházi Egyházmegye tartja búcsúját, ahol az egész egyházmegye híveivel, papjaival, intézményeivel ünnepelhetnek együtt.
Szállásra is van lehetőség azoknak, akik az imaest után szeretnének Máriapócson aludni: a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tornatermében, ahol természetesen felügyelt szállást tudnak biztosítani. Ottalvás esetén hálózsák és polifoam szükséges.
Az alábbi űrlap kitöltésével lehet jelentkezni az ifjúsági imaestre:
https://forms.gle/jYtaffM5UbMNQpQQ7
Kedvcsinálóként, íme az év első imaestjének képes beszámolója.
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |