Szent Miklósra emlékezve ünnepeltek Nyírmadán

Szent Miklósra emlékezve ünnepeltek Nyírmadán

Az ószláv hagyomány szerint május 9-én is ünnepli egyházunk Szent Miklós püspököt, hiszen ekkor ereklyéinek Myrából Bariba való átszállítására emlékezünk. Nyírmadán a hívek a myrai szenthez Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspökkel együtt imádkoztak ezen emléknaphoz kapcsolódva.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Tóth Zsuzsanna2024. május 14. 23:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 149 napja íródott

A több mint százhatvan éves nyírmadai templomban mintegy kisbúcsúként tartották meg Szent Miklós eme másik, tavaszi ünnepnapját, melyre csaknem száznegyven hívő érkezett és hivatalos volt az egyházmegye főpásztora Ábel püspök is.

Prédikációjában az utrenyéből idézett imádságból indult ki: „Áldott vagy te Uram, taníts meg engem a te igazságaidra!” – A tanításnak, a tanulásnak és a keresztény hitigazságok megtartásának összefüggéseiről beszélt.

Az embernek hűen hallgatnia kell Krisztus tanítására, mert a hitigazságok megtartanak, kapaszkodót nyújtanak a mindennapokban. Arra hívott mindenkit, hogy kövessük Szent Miklós példáját, aki maga is harcos védelmezője és követője volt Krisztusnak, még az eretnek Áriusszal szemben is, s hogy maradjunk jó keresztények.

A Szent Liturgia után a főpásztor beiktatta a képviselőtestület új tagjait, akik elmondták esküjüket. A korábbi tagoknak pedig megköszönték a munkát.

Halinda Gyula parókus atya 2016 óta szolgál az egyházközségben, ahová az eltelt nyolc esztendő folyamatos megújulást és építkezést hozott. Nem olyan régen a templom tornya újult meg, hamarosan az ólomüveg ablakokat renoválják, s a templomhajóban is végeznek majd belső felújítási munkálatokat.

Az építkezések és feladatok a közösség és a település tenni akaró tagjainak lelkes közreműködésével szépen haladtak, de közben a közösség is formálódni, épülni tudott a lelkipásztor munkája nyomán. Erre Nyírmada város polgármestere, Kálmán Béla hívta fel üdvözlő gondolataiban a hierarcha figyelmét. A polgármester helyi kötődésű ajándékot adott át a településen vendégeskedő Ábel püspöknek. 

Ábel atya maga is megköszönte Gyula atya eddigi munkáját, és ezüst mellkereszt viselésére jogosította fel a parókust.

Május 12-én hivatalosan is megtudták a nyírmadai hívek: parókusuk más szolgálati helyre, a Püspöki Hivatalba kerül munkatársként a közeljövőben, így az elvégzett szolgálatért adott hála mellett a búcsú is helyet kapott ezen a napon. Halinda atya a meghatottság szavaival köszönte meg a főpásztor, valamint az itt élő hívek bizalmát és szeretetét, mellyel támogatták őt.    

Végül miroválással és agapéval zárult az ünnepség.

1071. augusztus 26-án IV. Rómanosz bizánci császár megütközött a szeldzsuk törökökkel a manzikerti csatában. A csatában a törökök győztek, Rómanoszt foglyul ejtették, ezzel Kis-Ázsia a szeldzsukok kezére került. Alexiosz Komnénosz visszahódította ugyan Kis-Ázsiát, de uralkodásának első időszakában a helyzet még elég zavaros volt. Ezt kihasználva, 1087. május 9-én itáliai kereskedők (velencei és bari illetőségűek), mivel ezt megelőzően kereskedelmi flottájuk nagy része odaveszett a viharokban, azt gondolták, Szent Miklós védőszentjük elpártolt tőlük, ezért kalózokkal feltörették sírját, csontjait ellopatták és ereklyeként Bariba vitték. A törökök és olaszok között most is vita van a csontok visszaszállításáról, de a Vatikán már ez ügyben Bari mellett áll ki. Bariban a szentet azóta a hajó érkezése napján, május 9-én is ünneplik.

Kapcsolódó:

Szent Miklós mannája

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Tóth Zsuzsanna

Nyíregyházi Egyházmegye

Nyírmada, kánoni vizitáció,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert