Tudásolimpia 2017

Tudásolimpia 2017

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola ebben a tanévben is meghirdette a Görögkatolikus Tudásolimpiát.

Inántsy Pap Ágnes szervező2017. május 5. 08:33

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 143 napja íródott

A versenyt 14 kategóriában hirdették meg, az angol, német nyelveken túl, liturgikus ismeretekből és magyar nyelvtanból és ettől az évtől kezdve három új tantárggyal bővült a verseny palettája: matematikával, informatikával és történelemmel.

Összesen 749 diák vállalkozott a megmérettetésre 20 oktatási és nevelési intézményből és ezen kívül voltak még az egyéni indulók.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita üzenete Rómából a következő volt a résztvevő a versenyzők számára:

Bármit tanul az ember, annak eredménye, hogy önmagát jobban megismeri. Az önismeret pedig egyre mélyebb Isten-ismeretre vezet. Az ebben való előrejutás az emberi élet legfőbb célja. Tehát érdemes tanulni.”

A versenyben résztvevő intézmények:

Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ

Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola

Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Máriapócs

Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola

Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium

Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Sátoraljaújhely

Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Újfehértó

Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola

Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Kisvárda

Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Álalános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Edelény

Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Edelény

Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza

Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíradony

Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád

Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Szolnok

Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény, Tolcsva

 

A verseny 2 részből állt. Az első két forduló volt az írásbeli levelező rész és a mai napon zajlott le a döntő forduló.

Inántsy Pap Ágnes szervező köszöntő szavai után Dr. Orosz Atanáz megyéspüspök úr nyitotta meg a versenyt, amit imaóra előzött meg.  A feladatlapok megoldása után egy különleges esemény részesei lehettek a diákok. Atanáz püspök úr a diákok rendelkezésére állt egy vidám, beszélgetős fórum keretén belül, amelynek a témája a hivatás és az elköteleződés volt. A finom ebédet követően zajlott le az eredményhirdetés, amelyen Szocska A.Ábel kormányzó úr adta át az okleveleket a helyezetteknek.

A helyezettek nevét az alábbiakban közöljük:

                       

Német 7-8. osztály               

1. helyezett     Ványi Zsombor          Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

2. helyezett     Mihály Balázs Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

3. helyezett     Urszuly Krisztina       Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíradony

                       

Német 9-10. osztály             

1. helyezett     Papp Glória     Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc

2. helyezett     Gönczöl Veronika      Dienes László Görögkatolikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium

3. helyezett     Ujszászi Anna Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

                       

Matematika 7-8. osztály                  

1. helyezett     Kerekes Miklós          Báthory Anna Református Általános Iskola, Nyírbátor

2. helyezett     Mohamed Tamimah Awad    Szent Bazil Oktatási Központ

3. helyezett     Veres Attila    Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád

                       

Matematika  9-10. osztály               

1. helyezett     Pacsai Luca     Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc

2. helyezett     Gedeon Máté  Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc

3. helyezett     Bárány Fruzsina         Szent Bazil Oktatási Központ

                       

Magyar nyelv 7-8. osztály               

1. helyezett     Riczu Sára      Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza

2. helyezett     Dankó Csenge            Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

3. helyezett     Tamási Lili      Szent Bazil Oktatási Központ

                       

Magyar nyelv 9-10. osztály             

1. helyezett     Káplár Veronika         Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc

2. helyezett     Csuhaj Nikoletta        Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény

3. helyezett     Koleszár Anna            Szent Bazil Oktatási Központ

                       

Angol 7-8. osztály                

1. helyezett     Szilágyi Zsófia           Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola

2. helyezett     Mohamed Tamimah Awad    Szent Bazil Oktatási Központ

3. helyezett     Szabó Panna   Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíradony

 

Angol 9-10. osztály              

1. helyezett     Sopronyi Boglárka     Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

2. helyezett     Gosztonyi Petra          Dienes László Görögkatolikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium

3. helyezett     Göblyös Krisztina      Dienes László Görögkatolikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium

 

Liturgikus ismeretek 7-8. osztály               

1. helyezett     Bődi Borostyán          Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza

2. helyezett     Lőrincz Kristóf           Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád

3. helyezett     Tótszegi Rebeka         Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola

           

Liturgikus ismeretek 9-10. osztály             

1. helyezett     Káplár Veronika         Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc

2. helyezett     Kocsis Gergely           Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc

3. helyezett     Papp Eszter Anna       Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc

                       

Történelem 7-8. osztály                   

1. helyezett     Gajdos Petra   Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

2. helyezett     Varga Szabolcs           Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád

3. helyezett     Béres István    Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

                       

Történelem 11-12. osztály               

1. helyezett     Pikhely Orsolya          Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola

2. helyezett     Tóth Miklós    Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza

3. helyezett     Németh Tamás           Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

                       

Informatika 7-8. osztály                 

1. helyezett     Tóth Balázs     Szent Bazil Oktatási Központ

2. helyezett     Serbán Balázs Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

3. helyezett     Véghseő Tamás          Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza

                       

Informatika 9-10. osztály               

1. helyezett     Molnár Zsombor         Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc

2. helyezett     Mezei Márk    Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Edelény

3. helyezett     Rontó Eszter   Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola

 

Külön köszönet illeti a feladatlapok kidolgozóit:

Árendás Veronika - matematika

Inántsy Pap Ágnes  - angol nyelv

Ft.Kanyó Árpád  - liturgikus ismeretek

Ft. Papp Tibor - német nyelv

Riczuné Vadász Csilla - magyar nyelvtan

Szabó István  - történelem

Verdes Miklós – olasz nyelv

Zsigó Zsolt - informatika 

Inántsy Pap Ágnes szervező

Nyíregyházi Egyházmegye

tudásolimpia
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




NÉPSZERŰ HÍREK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

2017. szeptember

HKSZCSPSZV
       

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

 

Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert