Kommunikációs tréning Süveges Gergővel a miskolci cigány szakkollégiumban

Kommunikációs tréning Süveges Gergővel a miskolci cigány szakkollégiumban

2017. május 6-án a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium vendége Süveges Gergő újságíró, televíziós műsorvezető volt.

Szajkó Cintia szenior szakkollégista2017. május 11. 11:41

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 135 napja íródott

„Az értelem közlekedési eszközei a szavak. Éppúgy ki tudnak siklani, fel tudnak borulni, képesek összeütközni, akár a járművek. Érzelmeink, indulataink kormányozzák őket. Azokat kellene megtanítani, hogy az emberközi utak jelzőtábláira figyeljenek...”

(Elekes Ferenc)

 

A szavak nagyon fontosak, nem mindegy mikor mit mondunk! Ez volt az egyik tanulsága a hétvégi kollégiumi programunknak is.

2017. május 6-án a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium vendége Süveges Gergő újságíró, televíziós műsorvezető volt, akit többek között a Duna Televízió és a Magyar Televízió különböző műsoraiból is ismerhetünk.

A kollégisták egy asszertív kommunikációs tréningen vettek részt, ahol megtanulták, mennyire fontosak és mennyire befolyásoló tényezők lehetnek az érzelmek a mindennapi kommunikáció során. Nagyon hasznos tréning részesei lettünk, élveztük a feladatokat, a gyakorlatokat, és bízunk benne, hogy még hasonló jó programokat tart majd nekünk Süveges Gergő a jövőben is.

Szajkó Cintia szenior szakkollégista

Nyíregyházi Egyházmegye

tréning, Miskolc, cigány, roma, szakkollégium




NÉPSZERŰ HÍREK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

2017. szeptember

HKSZCSPSZV
       

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

 

Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert