Kettős ünnep Nagykállóban

Kettős ünnep Nagykállóban

„Szükségünk van jelekre, szükségünk van a keresztre” – mondta Ábel atya a nagykállói temetőben.

Nyíregyházi Egyházmegye2017. május 23. 11:46

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2693 napja íródott

A városlakók előtt egész biztosan jel a görögkatolikusok múlt heti hitvallása. Május 20-án, miután a felújított parókiát megszentelte Szocska Ábel apostoli kormányzó, és Parakliszt végeztek a templomban az Istenszülő tiszteletére, végig vonultak a főúton, egészen a Korányi úti temetőhöz.

Ezen az útszakaszon nagyon sokan közlekednek, az előtt a kereszt előtt is óriási a forgalom, amelyet – nagy összefogással – gyönyörűen felújítottak, s most megszenteltek.

Jaczkó György parókus atyának gondja volt arra, hogy mindenkinek megköszönje a segítséget, az áldozatos munkát. Hiszen a festés utáni takarítástól a virágrendezésig, a csiszolástól a létrára mászásig mindenre volt jelentkező.

Ha az alábbi szentelési imádságot nem is tanuljuk meg, de egy fohászra álljunk meg keresztjeink előtt! Szükségünk van rá. És ezzel is jellé válhatunk.

 

 Dicsőség Istene, mindenható Atya, seregek Ura, ki a paradicsom közepén elhelyezett életfa által jelképezted az elevenítő keresztet, melyen kedves Fiad megfeszíttetvén, meghala és halálával megtörte a halált, megsemmisítette az ördög hatalmát és életet ajándékozott a világnak, s melyet a te Anyaszentegyházadnak legyőzhetetlen fegyverül, megszentelésül, hathatós védelmül, a hitnek erősségéül, az ördögi megtámadások ellen védpajzsul, és az örök élet és üdvösség elnyerésének csalhatatlan zálogául ajándékoztál; azért mi, méltatlan szolgáid, ingyen részesülvén ennyi kegyelemben, irántad való hálából dicsőítést, magasztalást, s buzgó imákat ajánlunk fel a te Felségednek, s mély alázatossággal könyörgünk hozzád: tekints kegyelmesen e keresztjelre, melyet hív szolgáid erős hitből, lángoló szeretetből, s neked való kedveskedésből állítottak fel a te Fiad s a mi Urunk, Jézus Krisztus győzelmének, s az emberi nem szabadságának s megváltásának emlékjeléül, s küldd le reá mennyei áldásodat és telítsd meg azt ama keresztfának erejével és áldásával, melyen a mi Urunk Jézus Krisztusnak, a te egyszülött Fiadnak legtisztább teste megfeszíttetett, melyen megtörte az ördög erejét, s nekünk szabadságot és örök életet ajándékozott. Úgy, legszentebb Uralkodónk, a te egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésére, drága vérének kiontására és életadó halálára – miket Ő a te és a te legszentebb Lelked gondoskodásából a mi üdvösségünkért a keresztfán önként elszenvedett, s miáltal, óh kezdetnélküli Atya, a keresztfát, mely azelőtt a bűnösök és gonosztevők szégyenletes fenyítő eszköze volt, áldottnak, szentnek, elevenítőnek, s vétkeink bocsánatára szolgáló jelnek változtattad át – töredelmességgel kérünk téged: küldd le e keresztjelre legszentebb Lelked malasztját és áldd † meg és szenteld meg azt és add, hogy e kereszt félelmetes és rettegett jelvény legyen minden látható és láthatatlan ellenség előtt, és biztos fegyver minden ördögi megtámadás és fondorlat meghiúsítására s elűzésére. Népednek pedig szolgáljon hathatós oltalmára, a hitben való megszilárdulására, a reménység támasza gyanánt, a harcban győzelmül, s az erények gyakorlásában vezércsillagul! Mindenható Atya, esedezünk hozzád: hajtsd füledet azokhoz, kik e keresztjel előtt téged imádni és hozzád könyörögni fognak és bőkezűleg teljesítsd üdvösségükre szolgáló összes kérelmeiket. S valamint kereszt által szabadítottad meg a bűn kárhozatától a világot: azonképpen add, hogy dicsőséged előmozdításán fáradozó ama szolgáid, kik e keresztjelt élő hittel felállítók, a te kedvelt Fiad keresztjének ereje által a bűn ingerei felett mindig győztesek maradjanak; ajándékozd nekik mennyei és földi javaidat, oktasd őket szent kereszteddel minden jóra és vezéreld a mennyei korona elnyerésére. Mert te vagy a megszentelés kútforrása és minden jónak bőkezű adományozója, és téged dicsőítünk, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor és örökkön-örökké.

Nyíregyházi Egyházmegye

Nagykálló, keresztszentelés, parókia szentelése
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert