Egy éve nyitotta meg kapuit a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Bölcsőde, mely alkalomból április 20-án egész napos programmal ünnepeltek az intézményben.
„Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcs jutalom.”
Egy éve nyitotta meg kapuit a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Bölcsőde, mely alkalomból április 20-án egész napos programmal ünnepeltek az intézményben. A görögkatolikus templomban tartott ünnepségen többek között részt vett Szocska A. Ábel apostoli kormányzó is. A bölcsődés gyerekek és az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda kis óvodásai dalokkal és imádságokkal színesítették műsort. Az intézmény életének elmúlt egy évét egy fotó és videó összeállítás keretében foglalták össze. Alább Rózsa Mária intézményvezető ünnepi beszédéből közlünk részleteket:
„Bölcsődénk 1 éves. Hihetetlen számunkra, hogy ilyen gyorsan elrepült ez az egy év. Már ebből is látszik, hogy mennyire jó a mindennapokat kicsi gyermekek között élni, megélni. Kisgyermeknevelőinkkel nap mint nap arra törekszünk, hogy a gyermekeket szeretetteljes légkör vegye körül, hogy reggelente ne pityeregve, hanem vidáman érkezzenek hozzánk. Jó látni, mikor egy-egy csöppség nevetve szalad be a csoportjába. A napok kacagással, játékkal, vidáman telnek. Óriási erőt ad a mindennapok során, amikor reggelente a csoportszobába belépve rohannak felénk a gyerekek, átölelve, simogatva minket. Vagy mikor a konyhájukban frissen főzött kávéval és reggelivel várnak. Ők egy kicsit a mi gyermekeink is. Ezért is nehéz, mikor búcsúzni kell, mert várja őket az óvoda világa. Tavaly márciusban öt gyermekkel indultunk, mára már 36-an vagyunk. - Nagyon sok jót hallottam a bölcsődéről más szülőktől, ezért szeretném, ha ide járna a gyermekem-hallottam sokszor a gyermekét hozzánk beírató anyukától, apukától. Ezért a mondatért, s mindazért a sok és lelkes munkáért, ami mögötte van, szeretnék köszönetet mondani minden munkatársamnak.”
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |