Templombúcsú Fehérgyarmaton

Templombúcsú Fehérgyarmaton

„Nagykorú templom”

Nyíregyházi Egyházmegye2017. június 9. 10:22

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2681 napja íródott

2017. június 5-én a fehérgyarmati görögkatolikus kis közösség életében fontos esemény történt. 18 éves lett a templom. Ennek alkalmából meghívtuk Szocska Ábel apostoli kormányzó urat, hogy vezesse a templombúcsú Szent Liturgiáját. Hálás szívvel fogadtuk őt, hiszen nagyon ritkán fordul elő, hogy Fehérgyarmatra látogat egyházmegyénk első embere.

A Szentháromság (Pünkösdhétfő) ünnepére szentelt templomban együtt volt az esperesi kerület papsága, görögkatolikus és római katolikus hívek Gyarmatról és vidékről egyaránt. Mindenki nagy érdeklődéssel hallgatta Ábel atyának a prédikációját, melyben kiemelte a közösség fontosságát. Nem csak az együtt, egymás mellett élés lehetséges, hanem az egymásról való gondoskodás, egymásra való odafigyelés is.

Ahogy a Szentháromság közösségének szeretete összetartja az isteni személyeket, úgy kell nekünk is összetartozni. A modern technika csodái nem mindig segítik elő az összetartozást, nem mindig erősítik a közösséget.

Örömünkre a Csengeri Esperesi Kerület papsága az összetartozást prezentálta, amikor teljes létszámmal jelen volt, s képviselték egyházközségeiket.

Itt is szeretném megköszönni Kormányzó Úr fáradozását, paptársaim, a tisztelendő asszonyok és a hívek jelenlétét.

A Szent Liturgiát körmenettel és közös agapéval zártuk, melyre az egyházközség híveinek jószívű adományából és fáradságos munkájukból kerülhetett sor.

 

Kovács Róbert atya

Nyíregyházi Egyházmegye

templombúcsú, Fehérgyarmat
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert