Görögtűz – 2017

Görögtűz – 2017

„Király vagy!”

szöveg: Sütő Hanna; fotó: Tóth Elek2017. július 4. 12:47

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2481 napja íródott

Amióta hazaértem, azon gondolkodom, vajon hogyan tudnám összefoglalni azt, mit is jelent nekem a Görögtűz. Klisés így kezdeni bármit is - pedig általában nem élek közhelyekkel -, de egyre többször révedek arra, hogy a nosztalgia kap szárnyra és eszembe jutnak a korábbi évek táborai.

Hét év! Mennyit tudnék mesélni újonnan kötött barátságokról, éjszakai kommandókról (mind áldozat, mind elkövető szerepében!), ünnepi liturgiákról, hosszas sétákról a hajdúdorogi strandig és vissza, felejthetetlen Ki mit tud?-produkciókról! Mennyi minden történt az egy-egy hetes alkalmak alatt Hajdúdorogon, amik sokszor egy kártyaparti vagy egy beszélgetés miatt is lettek maradandók; szívesen gondolok vissza az emlékek színes kavalkádjára, és előfordul, hogy lassan felnövő fejjel tudom értékelni, milyen értékesek voltak az ott töltött napok.

Természetesen idén sem volt ez másképp. Még frissek az élmények, és talán éppen emiatt vagyok hajlamos szuperlatívuszokban írni róluk; a csapat minden évben fantasztikus, de az idei társaság talán überelte az eddigieket. Megtudhattuk magunkról, hogy „Királyok vagyunk!”, és milyen királyok voltak szent királyaink, elődeink, főapostolaink. Igazi összhang volt táborozók és csapatvezetőik között – ezt mondhatom saját tapasztalat és különböző visszajelzések alapján is –, a rangidősek közös munkája is többnyire gördülékeny volt, a táborozók pedig könnyen összeszoktak, sőt egyesek takarodó után is szívesen beszélgettek volna még kicsit a szemben lévő fiú- vagy lányszekció lakóival. Programok terén sem érezhetett senki hiányt, hiszen mindenki megmérettethette magát sportban és előadóművészetben egyaránt, illetve nagy kirándulást tettünk Tiszalökre, ahol az érdekes és tudományos előadások mellett kipróbálhattuk a helyi kalandparkot és lehetőségünk nyílt csobbanni egyet a Tisza holtágában.

Összegezve, sok tapasztalatot kaptam, kiváltképp az utolsó három év táborában, amikor kisebb-nagyobb részt vállalhattam a háttérmunkálatokból. Kezdetben csak elveszett telefontöltőket és törölközőket kerestem, aztán szintlépésként riogathattam hajnali fél háromkor rémült táborozókat, mígnem idén már elkísértem a csapatomat boltba, vagy kinyitottam a (köztudottan veszélyes) ablakokat.

A legnagyobb élmény talán mégis abból fakad, hogy erre az egy hétre az ország legtávolabbi pontjairól – sőt vannak évek óta visszajáró táborozók többek között Felvidékről is – gyűlik össze egy olyan közösség, akik együtt élhetik meg a vallási hovatartozásukat; itt nem furcsa, ha két addig ismeretlent egy társasjáték kovácsol barátokká, illetve egészen biztos, hogy mindenki talál magának társaságot kortól és nemtől függetlenül.

Eddig is sejtettem, hogy ezek a táborok életre szóló nyomot hagynak, de visszatekintve talán már mindent máshogy látok; örülök, hogy a Görögtűz már életem és nyaraim része lett. Bátorítok mindenkit, aki eddig még nem határozta el magát, hogy adjon egy esélyt a Görögtűznek, és ígérem, nem fogja megbánni, a visszatérőkkel pedig jövőre is találkozunk!

Sütő Hanna

 

Táborunk a KAPTÁR Kateketikai és Pedagógiai Társulás szervezésében

a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

szöveg: Sütő Hanna; fotó: Tóth Elek

Nyíregyházi Egyházmegye

Görögtűz tábor, Hajdúdorog
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert