NEWS ARCHIVE

A Szentháromság modellje

A Szentháromság modellje
2011. március 14. 06:02

Műhelymunkán vettek részt szombaton a három egyházmegye család-csoportvezető referensei.

Szombaton a referensek utolsó csoportja is hozzájutott szükséges képzéséhez, hogy megkezdhesse működését a családpasztorációs munkában. A Szatmári- és Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegyék, valamint a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye közös pályázatában először december 10-12-e között a családi életre nevelésben résztvevő referenseket képezték, majd január 14-16-a között a jegyesoktatásban tevékenykedők kapták meg felkészítőjüket, végül pedig február 12-én és március 12-én a család-csoportvezető referensek találkoztak képzésükön.

A Szatmári Római Katolikus Püspökség konferenciatermében szombat délelőtt tizenegy órától zajlott program igazán családiasra sikerült, hiszen a korábban kialakult kapcsolatok, a közös cél és a pozitív hozzáállás már az érkezésnél egy szeretetközösség valóságának jeleit adták. A szentségimádás után ez a bemutatkozó rajzokban is megmutatkozott, hiszen bár kiscsoportokra szakadva külön-külön kellett megfogalmazzák önmaguk és társaik számára, családcsoportjuk címerét - jelezve az erősségeiket, pozitív és negatív jellemzőiket -, a rajzok bemutatásakor sok közös vonás jelent meg. A csoportok Isten-követése, a keresztény életélmény fontossága úgy a család, mint a benne kiteljesedő egyén számára mindannyiuk vezérgondolata volt.

A nap egyik legkiemelkedőbb részeként Ft. Lapka József püspöki titkár tartott előadást „A házasság az Isten és az ember közötti szeretetszövetség" címmel. Ebben először a szövetség isteni jellegére világított rá. Mint mondta, a szentírás egyik alapvető gondolata, hogy Isten szövetséget akar kötni az emberekkel. „A szentírás első lapjaitól az utolsóig ez a Szövetség a házasság képében nyer kifejezést. A férfi és nő szeretetközösségében Isten és ember szeretetközössége, a kölcsönös egymáshoz tartozás tudata, Isten áldása, az ember Istenhez közeledő és tőle eltávolodó pillanatok története, egy szövetség örömteli és fájdalmas pillanatai, mely Krisztusban nyeri el a végső beteljesedést."

Lapka József az „én" és „te" kettősségével és egymásrautaltságával kapcsolatban kijelentette: „Istenképűségünk egyik vonása, hogy igaz emberi kiteljesedésünknek csak egy másik tekintet adhat teret. Nincs én te nélkül, az ember csak egy te által képes önmagát megismerve, megmutatni másoknak Istenképűségének vonásait, csak egy másik személy szeretetét elfogadva lesz majd képes Isten szeretetét megérezni és mások felé sugározni."

Meglátásában, így válik a házasság Isten és ember közötti szeretetszövetséggé, amely a Megtestesülés misztériumát idézi: „Krisztus felfedi a teljes embert az ember számára. Krisztus megtestesülése révén az ember felfedezheti azt az igaz teljességet, amely életét, férfi és nő magát egészen odaadó szeretetét a szentháromságos szeretetkapcsolatba emeli. Az ember nem csak szabadsága és racionalitása által hasonló Istenhez, hanem azáltal, hogy létének, személyének egyediségét a szeretet közösségéből kapja, vagyis egy másik Te-vel való kapcsolatból."

Az előadás után a családcsoportok indításáról, tevékenységeik tematikus hátteréről és a felmerülő problématípusokról beszélgettek, majd közösségfejlesztő műhelymunka következett, a találkozót pedig kiértékeléssel zárták. A képzésen mindhárom egyházmegyéből húsz-húsz referens vett részt, akik hamarosan megkezdik működésüket saját területükön.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert