NEWS ARCHIVE

Elhunyt George Guţiu, Kolozs-Szamosújvári (Cluj-Gherla) Rómával egyesült Görögkatolikus Püspökség püspöke

Elhunyt George Guţiu, Kolozs-Szamosújvári (Cluj-Gherla) Rómával egyesült Görögkatolikus Püspökség püspöke
2011. május 10. 10:47

A Kolozs-Szamosújvári (Cluj-Gherla) Rómával egyesült Görögkatolikus Püspökség szomorúsággal és nagy lelki fájdalommal, de Isten irgalmában megnyugodva és könyörületességében bízva tudatja, hogy George Guţiu püspök atya 2011 május 8-án, Húsvét harmadik vasárnapján, 23:30-kor, 87 éves korában, a Mennyei Atya országa felé irányítva lépteit. befejezte földi vándorútját. Halála a kolozsvári 1 Orvosi Klinikán következett be, súlyos szív és légúti elégtelenség eredményeképp, melynek kiváltó okai között van az a közel 14 év, amit a kommunista börtönökben töltött.

Főtisztelendő George Guţiu püspök úr teste, aki 1990-2002 között a Kolozs-Szamosújvári püspöke volt, a kolozsvári “Úrszínváltozás” püspöki katedrálisban lesz felravatalozva, ahol mindazok akik részvétüket és tiszteletüket szeretnék leróni imádsággal és elismeréssel megtehetik.

A Szentliturgia és a temetési szertartás 2011 május 12-én, csütörtökön, 11:00 órától kezdődik, a kolozsvári “Úrszínváltozás” püspöki katedrálisban, melyet Lucian Mureşan, a Román Rómával egyesült Görögkatolikus Egyház nagyérseke vezet és végez püspökökkel és papokkal együtt.

George Guţiu 1924 március 30-án született a Maros megyei Mezőújfaluban (Vaidei).

A szülőfalujában elvégzett öt elemi osztály után a marosvásárhelyi „Papiu Ilarian” Liceumba került, ahol négy gimnáziumi évet töltött. Amikor Horty elfoglalta Északerdélyt, az utolsó liceumi éveket 1940-1944 között a nagyenyedi „Titu Maiorescu” Liceumban fejezte be.

Az érettségi vizsga után tanulmányait a balázsfalvi „Szentháromság” Teológiai Akadémia elsőéveseként, mint a Gyulafehérvár Fogarasi Érsekség növendéke folytatja. Az elvégzett négy teológiai év után, 1948-ban licenciát szerez, amit akkoriban nem mindenki vállalt, hanem csak a kötelező tanulmányokat végezték el, s ez elegendő volt a papsághoz.

A licencia feljogosította, hogy hittant tanítson a középiskolákban, ugyanakkor az akkori legfelsőbb fokozat volt, amit görög katolikus teológián el lehetett érni. Teológiai licenciát csak a balázsfalvi Egyesült Román Teológiai Akadémia adhatott ki, a többi akadémia csak egyszerű abszolutóriumot bocsátott ki.

Amikor a többi korabeli társa a kényelmesebb, a hivatástól idegen életformát választotta, a fiatal George Guţiu, bár épp csak kihírdették az 1948 december 1-i 358-as számú rendeletet mellyel az Egyesült Román Egyház illegalitásba kényszerült, kérte pappászentelését és 1948 december 8-án meg is kapta. Szentlését Alexandru Cisar, akkori bukaresti római katolikus érsek metropolita végezte, mivel a többi görög katolikus püspököt már október végére letartóztatták és bebörtönözték az ortodox Pátriárka, Argeș megyei Dragoslavele községi nyári villájába, amit koncentrációs fogdává alakítottak át. A gyulafehérvári Fogaras Egyesült Román Érsekségbe lett inkardinálva.

Felszentelése után az érseki Kormányzóság segítője volt, először George Dănilă, volt rektora mellett, majd Dr. Alexandru Todea, régeni esperes – 1950 novemberében püspök – mellett. Az üldöztetés ideje alatt az érsekség területén felkutatta és összegyűjtötte a parókiák és esperességek összes adatait, azokról a papokról szerzetesekről és szerzetesnőkről, valamint hívekről, akik nem tértek át az ortodoxiára, ugyanakról a bebörtönzöttekrői is, amiket sikerült a Szentszéknek, XII. Pisz pápának továbbítania.

Lelki vezetője volt a balázsfalvi nővéreknek, amíg őket is fel nem osztlatták az obrejai bazilita kolostorból. Guțiunak egy fehér köppenybe sikerült elmenekülnie, egy kerten keresztül. 1951 január 30-án Szászrégenben letartóztatják és 1952 február 15.ig vizsgálják az ügyét, majd törvény elé idézik és a Hadbíróság 1952 február 20/104-es rendeletével életfogytig tartó kényszermunkára ítéli. Bűntetését az ország legkeményebb börtöneiben tölti: Jilava, Enyed, Pitești, Dés és Gherla. 1964 augusztus 4-én kerül szabadlábra, a kommunista rezsim által kiadott, az összes politikai foglyot érintő amnesztia rendelettel, a fasizmus által történő felszabadítás 20 évfordulóján.

Szabadulása után Dicsőszentmártonon (Târnăveni) telepszik le és munkásként dolgozik egy községi vállalatnál. Dicséretes magatartása arra késztetik a feletteseit, hogy elismerve felsőfokú tanulmányait gazdasági vezetővé léptessék elő. Innen megy nyugdíjba 62 évesen, 1986-ban.

Az egyházban végzett tevékenysége is különös módon alalkul. Először Dr. Alexandru Todea érsek segítője majd mint érseki általános helynök dolgozik. 1990 március 3-án II János Pál pápa a Kolozs-Gherla Pöspökség püspökévé nevezi ki, majd 1990 június 17-én Dr. Alexandru Todea, Vasile Hossu nagyváradi és Lucian Mureşan máramarosi társszentelő püspökök püspökké szentelik. A püspökszentelésre Szentliturgia a kolozsvári stadionban kerül sor, 15 ezer jelenlévő előtt, akik között százával voltak papok, szerzetesek, szerzetesnővérek. Az érsek az újszentelt püspöknek az addig ideiglenesen viselt jurisdikciós jogokat ünnepélyesen is átadta. Ahogy sem a nagyváradi sem pedig a máramarosi püspöki beiktatás nem a püspöki katedrálisban történt ez sem, hisz akkor még a Román Ortodox Egyház foglalta el azokat.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert