NEWS ARCHIVE

Az imádság nem hiábavaló

Az imádság nem hiábavaló
2011. június 9. 19:35

Némely írott és elektronikus sajtóban híre kelt, hogy a Rózsák terei templomunkban imádkoztunk Isten szolgájáért, Ferencért és családjáért.

Egyházunkban az a szokás, hogy élő személyért kért imádság során a pap csak a keresztnevet említi, az érintett személy vezetékneve pedig számára is sokszor ismeretlen marad. Ha imádságot kérnek tőlünk valakiért, az előírt liturgikus szöveg szerint egyebek mellett kérjük Istent, hogy „bocsássa minden szándékosan vagy akaratlanul elkövetett vétkezéseit”, hogy „kedvesek legyenek imádságai és irgalmas cselekedeti az ő fölséges királyi széke előtt”. Elegendő tehát, hogy maga a fölséges Isten tudta, hogy ki az ő Ferenc szolgája, illetve rajta kívül még az az úriember, aki magát megnevezni nem kívánva kérte ezt az imaszándékot.

Vélhetően nem volt rossz szándék az említett úriemberben akkor sem – talán csak némi megbocsátható fellengzőség –, amikor a sajtónyilvánosságot is kapott sms-ben kívánta tájékoztatni Isten szolgáját, Ferencet, hogy érte és hozzátartozóiért végeztet imát a templomunkban.

Semmiképp sem helyes viszont az embertársunkért felajánlott imádságot „politikai haszonszerzésre” fordítani (ferdíteni). Effélétől határozottan távol tartjuk magunkat. Kérjük, mások se tegyenek ilyet!

Mi is csak a sajtón keresztül, utólag értesültünk arról, hogy ki is volt az Isten kegyelmére szoruló Ferenc, de ezek után is bízunk abban, hogy az érte elmondott imádság nem lesz hiábavaló!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert