HÍRARCHÍVUM

Szeretetszolgálatunk zarándoklata

Szeretetszolgálatunk zarándoklata
2011. június 27. 12:10

Mi, a Demecseri Görögkatolikus Egyházközség Szent Illés Szeretetszolgálatának gondozói és gondozottjai június 21-én Szabó Gábor parókus vezetésével zarándoklatot tettünk Máriapócsra, hogy lelki megnyugvást találjunk a Szűzanya kegyképe előtt.

Nagy napnak számított ez a gondozottak (idősek), néhány unoka és a gondozónők körében is, mivel – itt főleg az idősekre gondolok – nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak eljutni Máriapócsra. Nekünk, gondozónőknek már nem ez volt az első alkalom, amikor Máriapócsra indultunk, lelki feltöltődésre, így ezen a júniusi napon is nagy várakozással érkeztünk a Szűzanya kegyképéhez, hogy mindenki – a legifjabbaktól a legidősebbekig – részesüljön a Szűzanya oltalmazó szeretetében. A templom előtti tér szokatlan volt számunkra, mivel máskor tízezrek töltik meg a területet, most pedig „csak” 85-en voltunk. Délelőtt egy igazán megható Szent Liturgián vettünk részt, amelyet parókusunk végzett értünk, gondozókért és gondozottakért, megemlékezve a Szeretetszolgálat kezdete óta elhunytakról. Délben egy finom ebéd várt minket a Zarándokházban, majd lehetőség nyílt egy kis „búcsúfia” megvételére is. Ezután körmenetben megnéztük az épülő fatemplomot kívülről, majd Király János atya „előadását” hallhattuk a múzeumban. Ezt követően a kegyoltár előtt énekeltük végig a Parakliszt, mely sokunk szemébe könnyeket csalt.

Délután indultunk haza, a lelki béke, megnyugvás és feltöltődés szellemében.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert