HÍRARCHÍVUM

Közös lelki nap Máriapócson

Közös lelki nap Máriapócson
2011. július 7. 17:50

Az Ajaki Görögkatolikus Egyházközség Szent Angyalok Házi Segítségnyújtó Szolgálata 2011. július 2-án 25 gondozójával és 80 gondozottjával lelki napra zarándokolt Máriapócsra.

A zarándoklatra 105 fővel, gondozóinkkal és gondozottjainkkal együtt mentünk, hogy lelkileg feltöltődve új erővel tudjuk végezni munkánkat.

Az indulást követően már a buszon megkezdtük a felkészülést közös imákkal és énekekkel, hogy a Szűzanya kegyképe elé érve kellőképpen befogadhassuk a lelkünkbe.

A megérkezést követően dr. Seszták István helynök atya tartott előadást az egyházi szeretetszolgálat céljáról, lelkületéről. Az előadás alatt gondozóinknak és gondozottjainknak lehetőségük nyílt, hogy szentgyónásban részesüljenek a Szűzanya templomában. 10 órakor a zarándokházban Ungvári Sándor, a Görögkatolikus Szeretetszolgálat szakmai vezetője tartott előadást gondozóink részére, hogy szakmai tanácsokkal lásson el bennünket.

A szakmai továbbképzés után Szent Liturgián vettünk részt, ahol az ajaki, anarcsi, szabolcsveresmarti atyák, dr. Seszták István helynök atyával közösen kérték a Szűzanya áldását gondozóink és gondozottjaink részére, hogy odafigyeléssel, egymás iránti szeretetünkkel méltóan tudjuk képviselni szeretetszolgálatunk tevékenységét.

Ezt követően mindenkit meleg ebéddel láttak vendégül a Zarándokházban.

Ebéd után megnéztük az épülő fatemplomot, majd ellátogattunk a múzeumba, ahol Király János atya előadását hallgatva megtekintettük a kiállítást. A kora délutáni órákban a lelki megnyugvás reményében indultunk haza.

A zarándoklaton gondozóink és gondozottjaink is nagyon jól érezték magukat a kissé hűvös időjárás ellenére is.

Biztos vagyok benne, hogy még sok ilyen közös kirándulást fogunk szervezni, hogy lelki békénket megtaláljuk és kapcsolatainkat ápoljuk!

Tamás Tünde
vezető gondozó




A Szabolcsveresmarti Görögkatolikus Egyházközség Szent Jobb Házi Segítségnyújtó Szolgálata, Dombrád, Újdombrád, Szabolcsveresmart, Döge 2011. július 2-án 60 fővel ellátogatott lelki feltöltődésként Máriapócsra a templomba a szűzanya kegyképéhez, hogy újult erővel tudjuk végezni munkánkat.

Reggel érkezés után a közös imával kezdtük a templomban. Ezt követően az ellátottaknak és a gondozóknak dr. Seszták István helynök atya tartott beszédet milyen fontos is az össze tartozás a és a szeretet a szolgálatokban. A beszéd alatt többeknek lehetőségük volt a lelki megtisztuláshoz az atyák gyóntatásával.

Délelőtt 10 órakor Ungvári Sándor a Görögkatolikus Szeretetszolgálat szakmai vezetője tovább képzést tartott a gondozóknak és a vezető gondozóknak. Több szakmai tanáccsal látott el bennünket ami nagyon hasznos és fontos volt számukra.

A továbbképzést követően Szent Liturgián vettünk részt ahol az ajaki, szabolcsveresmarti, anarcsi és dr. Seszták István helynök atyákkal közösen imádkoztunk a Szűzanyához hogy, a gondozottak és gondozók több odafigyeléssel és méltón tudjuk képviselni a szolgálatunkat.

A Liturgiát követően egy meleg agapéra láttunk vendégül mindenkit a Zarándokházba. A délutáni órákban látogatást tettünk a múzeumba ahol Király János atya bemutatta a csodálatos kiállításokat.

A zarándoklatunkat ezzel bezárva elindultunk haza.

Sokaknak feltöltődés volt ez a mai nap mivel, nem jártak még Máriapócson a templomban.

Hiszem, hogy ez a mai nap mindenkinek lelki megnyugvást adott és hogy szívesen fognak visszaemlékezni erre a napra és hogy segített még jobban összekovácsolni a Szent Jobb házi segítségnyújtó szolgálatot.

Reméljük jövőre ugyan itt Máriapócson meg tudjuk ismételni a zarándoklatunkat.

Rutkainé Kovács Anita
vezető gondozó



Életünkben többnyire sokszor virrad föl mindnyájunknak a nap, mégis azt gondolom napjaink nagyon sokszor egyformák. Az élet gondjaival küzdünk, ennek megannyi variációival. Csak ritkán adatik meg, hogy ebből kiszakadva, úgy érezhessük, hogy „ez most igazán különleges volt, más, mint a többi”.

Jézus mondta: „ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen hálát érdemeltek? Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálát érdemeltek?”

Július 2-án, szombaton, egy lelki napot, lelki eseményt éltünk át Máriapócson. Együtt voltunk 170-en, gondozók és gondozottak, három görögkatolikus házi segítség nyújtó szolgálat tagjai. Együtt, a mindnyájunkat megtartó és segítő Anya előtt. Nála valóban mindenki gondozott, aki csak egyet is sóhajt. Ő minden gyermeke szükségét észreveszi, gondozzza.

Drága Édesanyánk, adj nekünk is igazi odafigyelést a testi és lelki gondok meglátására, és sok kegyelmet és erőt a szolgálat vegzéséhez!

Kicsák György és Máté Csaba
szolg. vezetők



Szeretettel adjuk a testvérek tudomására, hogy ősztől új szolgáltatásokkal indulunk:

  • idősek nappali ellátása,
  • sérült testvéreink nappali ellátása,
  • szenvedélybetegségben szenvedők nappali ellátása!!

Mindhárom ellátás díjtalan!!

Jelentkezés mielőbb a szolgálatvezetőknél!

Ajakon Kicsák György atyánál a parókián, és a 06-30 / 740-4448 mobilon, Tamás Tündénél a 06-30-6432-611 mobilon!

Szabolcsveresmarton Máté Csaba atyánál a parókián, és a 06-30 / 4268-497 mobilon. Rutkainé Kovács Anitánál 06-30-644-0165 számon.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert