HÍRARCHÍVUM

Kárpátaljai hívek zarándoklata, Illés próféta búcsúja és diakónusszentelés Máriapócson

Kárpátaljai hívek zarándoklata, Illés próféta búcsúja és diakónusszentelés Máriapócson
2011. július 26. 09:14

KÁRPÁTALJAI HÍVEK ZARÁNDOKLATA

Az Illés búcsú előtti szombaton közel 200 görögkatolikus és más vallású magyar hívő érkezett Kárpátaljáról a pócsi Könnyező Szűzanyához, letéve lábaihoz kérő és hálaadó imádságukat. Délután Szent Liturgián, majd vecsernyén vettek részt, dr. Orosz Atanáz püspök úr vezetésével. Bátran szállt fiataljaik hangja, ahogy a zsoltárosokat énekelték.

Eközben megérkezett Nyíregyházáról a gyalogosan zarándokoló fiatalok csoportja is. Ők azért jöttek, hogy leendő párjukért imádkozzanak az Istenszülőhöz, tiszta házasságot kérve. Az esti Parakliszon és az éjféli Akathisztoszon már együtt vett részt a két zarándokcsoport.

Vasárnapi szentbeszédében püspök úr az apostolra utalva emlékeztetett: „ Ahogyan a kéz nem mondja a lábnak, hogy nincs rád szükségem, mert minden tag összetartozik, olyan természetességgel fonódik össze az anyaország a határon túli testvérekkel.” Püspök úr kérte, hogy keresztényi életünk szeretet-szolgálatokkal legyen tele, hogy nemzetünk fennmaradjon, hazánk megmeneküljön.

Maradandó búcsúfiát vihettünk haza, azt a szeretet-stratégiát, melyet, mint jó tanácsot adott püspök úr a kárpátaljai híveknek: „Szeressünk tettetés nélkül, őszintén, mert a szeretet türelmes, jóságos.”

ILLÉS PRÓFÉTA BÚCSÚJA

Vasárnap, Illés próféta napján, szemerkélő esőben kezdődött meg a Miskolci Apostoli Exarchátus búcsúja. Zarándoklatukat dr. Orosz Atanáz püspök úr igazgatta, mint miskolci exarcha. A tömegben felfedezhetőek voltak a balkányi ifjúsági találkozó résztvevői is.

Püspök úr prédikációjában elmondta, hogy mindenkinek megvan az életében a saját feladata; aki tanító, tanítson, aki alamizsnát oszt, az tegye jó szívvel. Mindenki megtalálhatja, felismerheti azt, hogy mivel tudja szolgálni környezetét. Püspök úr emlékeztetett arra is, hogy a család évében fontos felismerni, hogy a szolgálat – például épp családunk felé – ami mindennapi, nemcsak nemes és felemelő lehet, hanem monoton, bosszantó is, türelmetlenséget okozva. Ezt is vállalni kell. Jézus is szolgálta az emberiséget, Istennel való egyenlőségéről lemondott: nagy áldozatot hozott értünk, és szolgaként élt köztünk, beteljesítve az ószövetségi szenvedő szolga előképét, jövendölését. Püspök úr arra kért minden hívőt, imádkozzon a pócsi Könnyező Szűzhöz, hogy felismerje élete feladatát, s teljesíthesse azt.

DIAKÓNUSSZENTELÉS MÁRIAPÓCSON

Az Illés napi búcsún (2011. július 24-én) Máriapócson, dr. Orosz Atanáz püspök úr a Szent Liturgián Orosz Gábort diakónussá szentelte. Püspök úr szentbeszédében elmondta, hogy az apostolok kezdettől fogva szolgálták az egyházat, amely munkához segítőket választottak maguk mellé, a diakónusokat. A diakónus, Krisztus eleven ikonja a környezete felé. Őt a Szentlélek fogja segíteni munkájában, a szeretetszolgálatban, és a Szentlélek kiárad az egész egyház gyarapodására és javára a szentelés alkalmával. Püspök úr tüzes lelkületet kívánt Gábor diakónusnak a munkájához.

Gábor alszerpapot két szemináriumi társa kísérte fel a lépcsőn az oltárhoz, hogy megkerülve azt szerpappá szenteljék. Háromszor hangzott fel a kispapok éneke, „Parancsolj velem”, amivel kifejezték Gábor és mindannyiuk szolgálatkészségét.

Atanáz püspök úr erőt és életszentséget kért az ifjúra, és azt a kegyelmet, amit az első diakónus is megkapott az egyházban.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert