HÍRARCHÍVUM

Isten gyermekei tábor 2011

Isten gyermekei tábor 2011
2011. július 31. 15:59

„Engedjétek hozzám a kis gyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké a mennyek országa.”

A tavalyi év sikere után idén ismét hittanos tábort szervezett a mucsonyi görögkatolikus ifjúság általános iskolás gyermekek számára. 30 gyerek jelentkezett a táborba, akik között még a gyerekek unokatestvérei és barátai is ott voltak. A napközis tábor 2011. július 18-tól és 22-ig tartott. Helyszínként a falu határában található épület szolgált, ahová minden nap gyalog és biciklivel jutottunk el. Ebben az évben is megpróbáltunk olyan programokat szervezni a gyerekeknek, mely tartalmassá tették az öt napot.

Polyák Péter atya segített abban, hogy a hét folyamán lelkileg fejlődjünk. Minden nap ebéd előtt a lelki percek keretében közösen imádkozhattunk, és hittanos ismereteinket bővíthettük.

Az első nap az ismerkedés jegyében telt. A 30 gyereket csoportokba osztottuk, ahol mindenki megismerhette egymást, majd a csoportos ismerkedés után tábori ismerkedés volt, kicsik és nagyok, a gyerekek és az ifjúság ismerkedett együtt. Kedden egész napos kiránduláson vettünk részt Miskolcon. A Búza téren Atanáz püspök atya várt minket, és megmutatta nekünk a miskolci székesegyházat. Megtudhattuk a templom rövid történetét, hogy jövőre lesz 100 éves, valamint az ikonosztáz ikonjait vettük át, néztük meg részletesen. A székesegyház után a miskolci ortodox templomot tekintettük meg. További utunk a miskolci állatkertbe vezetett, ahol közös ebéd után megnéztük a vadaspark lakóit. Hazaindulás előtt még a diósgyőri vár közelében fagyiztunk.

Szerdán, Szent Illés próféta ünnepén részt vettünk a Szent Liturgián, ahol a bátrak ministrálhattak, a többiek pedig az ifjúsággal együtt énekelték az antifónákat. Csütörtökön délelőtt kézműveskedtünk, majd délután az edelényi Császta-szőlőhegyhez túráztunk. De nem csak egyszerűen meneteltünk, hanem az út során a csapatok külön menetek, ahol különböző állomásokon feladatokat kellett teljesíteni. Pénteken délelőtt minden csapat kapott a Bibliából egy történetet, melyet közösen kellett elolvasni, feldoglozni, majd szerepeket osztani, és megtanulni előadás keretében.

Péntek délután izgalommal mentünk a helyi művelődési házba, ahol a szülők vártak minket. A tábor zárásaként megmutattuk, hogy mi mindent tanultunk a héten, előadtuk a bibliai történeteket, énekeltünk és táncoltunk. A műsor után a szülők kiállítás keretében megtekinthették a héten készített kézműves tárgyakat. Nehéz szívvel indult el kicsi és nagy egyaránt haza, hiszen egy tartalmas, barátságos hétnek lehettünk részesei.

A tábor választott mottója igazolja, hogy a szülők engedték a gyermekeiket, hogy egy hetet szorosabban tölthessünk Jézus közelében, amely mindenkinek biztonságot, nyugalmat, feltöltődést, szeretet jelentett. A gyerekek és a szülők pozitív visszajelzéseiből erőt merítve bízunk benne, hogy jövőre újra együtt tölthetünk egy hetet a III. Isten gyermekei táborban.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert