NEWS ARCHIVE

Parókiaszentelés Szigetszentmiklóson

Parókiaszentelés Szigetszentmiklóson
2011. augusztus 25. 11:36

Kettős örömünnepre gyűltek össze a szigetszentmiklósi görögkatolikusok augusztus 21-én a Losonczi utcai templomukban. Az ünneplés egyik apropója az volt, hogy ekkor tartotta a közösség templombúcsúját, a másik pedig, hogy ezen a napon szentelte fel dr. Baán István szórványhelynök a nemrégiben vásárolt, átalakított és felújított parókia épületét.

Az egy évvel ezelőtt még reménytelennek és kilátástalannak tűnő vállalkozás sikere elsősorban a Gondviselő Isten kegyelmének, az egyházmegyei és önkormányzati anyagi segítségnek és támogatásnak, valamint a Szigetszentmiklósi Görögkatolikus Szervezőlelkészség híveinek köszönhető, akik a szervezőlelkészség 2004-es megalakulásuk óta immáron sokadszor bizonyították be, hogy ha Istenről, egyházról, templomról, papról vagy parókiáról van szó, nem ismernek lehetetlent, és a nehéz anyagi, gazdasági helyzet ellenére is tudnak, mernek újra és újra jócskán erejükön felül teljesíteni.

Voltak ebben a maroknyi közösségben olyanok, akik a szegény asszony két fillérjeként kuporgatták és adták oda néhány ezer forintban minden megtakarításukat, volt, aki több százezer forintnyi áldozatot vállalt, mások az emberi és rokoni kapcsolataikat aknázták ki, hogy segítsenek. Akadt olyan nyugalmazott mesterember, aki a felújítás három hónapja alatt ténylegesen is több időt töltött a parókián, mint otthon. Volt olyan szobafestő, aki a rengeteg munkahelyi elfoglaltsága és megromlott egyészségi állapota ellenére is a heti egyetlen szabadnapját áldozta fel több ízben is a közös ügy érdekében. Volt, aki egyetemi tanár létére sem restelt munkásruhát ölteni és nekilátni parkettázni. És bizony voltak olyan aktívan dolgozó családapák és fiatalok, akik a sorozatos hajnal 4 órai kelés, egész napos fárasztó munka után már késő délután ott álltak a leendő parókia kapujában és püfölték a betont, hordták a sittet, falaztak, vakoltak, festettek, burkoltak nemegyszer késő éjszakába nyúlóan. És persze az asszonyok is kitettek magukért. Virággal borították be a templomot és a parókia teraszát, süteményt sütöttek, takarítottak, kertet gyomláltak és kiadós gulyással vendégelték meg a közös ünnepségre érkezőket.

Bár a fáradtság mára sokak arcára kiült ezután a három mozgalmas hónap után, mégis már most újabb tervek szövődnek a szigetszentmiklósi görögkatolikusok fejében. A közösség ugyanis a közeljövőben szeretne közösségi termet kialakítani a parókiaépület alatti szuterénban, és bizony már most sokak fejében megfogalmazódott a gondolat, hogy milyen szép is lenne, ha a következő templombúcsúra (a templomépítés 70. évfordulójára, és az egyházmegye centenáriumára) elkészülhetne a templom külső felújítása. A kegyelmében gazdag Isten százszorosan fizesse meg mindannyijuk jóságát!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert