HÍRARCHÍVUM

Papi egységzarándoklat a Szent Erzsébet Úton

Papi egységzarándoklat a Szent Erzsébet Úton
2011. augusztus 25. 14:34

Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspökének hívására augusztus 22. és 26. között Sárospataktól Kassáig a Szent Erzsébet Úton együtt zarándokol Magyarország és Szlovákia római- és görögkatolikus papsága.

Nem nagy kedvvel indultam. Költözés után, nyár végén, iskolakezdés előtt. Könnyen le tudtam volna beszélni magamat. Végül is két nap részvétel mellett döntöttem. Kedden este - Mogyoróskán - pedig már azt forgattam magamban, milyen jó lenne végig menni. Miért is?

  • Elkötelezett híve vagyok a Kárpát-medencei megbékélésnek. Mindig könnyebb valamiről beszélni, mint tenni érte. Most alkalom nyílt a cselekvésre. Én is részese lehettem.
  • Nem voltunk sokan. 20 és 15 között mozgott a gyaloglók létszáma. Mindenki mindenkivel beszélget(het)ett. Akaratlanul is közelebb kerültünk egymáshoz. Együtt izzadva, görcsölve, imádkozva, beszélgetve, sántikálva.
  • Nem biztos, hogy mindig olyan büszke voltam rá, hogy van nekünk Szent Erzsébetünk, mint a két nap után.
  • Egyébként is szeretek zarándokolni. Az idén nem tudtam elmenni az ifjúságéra. Most ez a két nap lett az én zarándoklatom.
  • Nem lehet nem írni Komlóskáról. Papostól, polgármesterestől, sekrestyéstől mindenestől nagyon szerethetőek. Mert megelőznek a szeretetükkel. És Sárospatakról, Bodrogolasziról, Erdőhorvátiról, Mogyoróskáról nem is beszéltem.
  • Mindig meghat azoknak a viselkedése, akik nem tudnak velünk jönni, de az út mellett mégis velünk vannak: integetnek, könnyeznek, keresztet rajzolnak magukra, süteményt, innivalót kínálnak. Nagy tartalékok vannak még nemzetünkben. Ez a magújulás reménye számomra, minden negatív tendencia ellenére.
  • Az már csak hab a tortán, hogy püspökünk velünk volt miden lépésben, sőt Komlóskán három püspökkel együtt imádkozhattuk a vecsernyét.

A zarándokok a tervek szerint augusztus 26-án érkeznek Kassára. Ellátogatnak a kassai görögkatolikus püspöki székesegyházba, majd 13.30-kor a kassai dómban érseki szentmisével adnak hálát a zarándoklatért, melyet két érsek, Bernard Bober kassai és Ternyák Csaba egri érsek vezetésével mutat be a résztvevő papság.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert