HÍRARCHÍVUM

Kispestiek Rákoskeresztúron

Kispestiek Rákoskeresztúron
2011. szeptember 28. 10:09

Szeptember 24-én, szombaton, Kispesti Görögkatolikus Egyházközségünk tagjait vendégségbe hívták Rákoskeresztúrra. Kora délután érkeztünk ifj. Jaczkó Sándor atya vezetésével, még ebédidőn belül. Dr. Mosolygó Marcell esperes atya, Katalin tisztelendő asszony és a hívek széles mosollyal, felebaráti öleléssel és terített asztallal vártak bennünket.

A bőséges és finom ebéd után a gyerekek az udvaron hintáztak, fociztak, mi felnőttek pedig beszélgettünk, ismerkedtünk. Betekintést nyertünk egyházközségeink életébe, programjaiba. Mi a Nagy Szent Bazil Rend világi ágának, a Bazilita Harmadrendi csoportunknak programjaival, összejöveteleink céljával ismertettük meg a keresztúri híveket. Marcell atya említette is, hogy szeretnének e lelkiségi közösség tagjai lenni. Megismertük Egyházközségeink történetét, kápolnáink építésének körülményeit, és nálunk szolgáló parókusaink, püspökeink nevét és életét.

A kellemes délutánt követve, Marcell atya a kápolnában levetítette nekünk Gianna Jessen videóját, melyben vallomást tesz születésének történetéről. Anyja hét és fél hónapos várandós volt, amikor vegyszeres feltöltéssel végzett abortusszal őt méhében halálra ítélte, de mindenki megdöbbenésére élve született. Azóta homlokán viseli a „keresztet”, és hirdeti e jelben az életet, és hirdeti e jelet mindenkinek a világban. Megrázó, és elgondolkodtató történet az élet és a halál harcáról.

A vetítés után nagyon szép vecsernyén vettünk részt. Megemlékeztünk bazilita közösségünk elhunyt tagjáról, Magyar Katalinról, akiért pannachidát végeztünk.

Este megköszönve a szeretetteljes fogadtatást, az együtt töltött tartalmas délutánt, a viszontlátás reményében elköszöntünk.

 

Papp Piroska Kispestről

 


 

 

Szeptember 24-én, szombaton délután ragyogó napsütésben kocsikaravánnal érkeztek vendégeink, és bemutatkozás után egyből a terített asztalhoz ültünk, hogy Kati néni gulyás levesével csillapítsuk éhségünket. Amikor a hívek által hozott süteményre került sor, már felváltva mutatkoztak be közösségeink.

Marci atya felvázolta Kispest jelentőségét a szórvány fejlődésében, név szerint is megemlékezve az ott szolgálókról. Kispesti közösség példát mutat nagylelkűségből, ahogy néhány éve önálló életre segítette filiáját Pestszenterzsébeten. Papp Piroska a kispesti bazilita harmadrendiek közösségét, imaszokásait mutatta be.

Jaczkó Sándor atya beszélt arról a segítő szolgálatról, amelyet előző szolgálati helyén, Nyírlövőn és filiáiban szerveztek meg, és melyhez hasonló szolgálatot itt a fővárosban is meg lehetne szerveznünk. A következő hónapokban felmérjük, hogy közösségeinkben kik 65 éven felüliek, kik fogadják el a felkínált segítséget, és összehangoltan próbálunk tenni értük.

A jövő évi római zarándoklat részleteiről Tatár János kispesti gondnok beszélt, az ő utazási irodáján keresztül is részt vehetünk a hálaadó zarándoklaton.

Miközben a gyerekek az udvaron fociztak, mi felnőttek megnéztünk egy tanúságtételt az élet védelmében, melyet egy abortuszt túlélő tett Ausztráliában. Az élet-halál harcában az Élő Krisztus jelét viseljük valamennyien homlokunkon! – szólt az üzenete.

Együttlétünk csodálatos vecsernyével zárult, melyre készülve egy lapra előre leírtam a sztihirák hajlításának rendjét, hogy szépen menjen az ének. Felemelő érzés volt, hogy mintegy 55-en együtt tudtuk dicsőíteni föltámadt Urunkat! Tömjénnel és egymásra figyelő énekhanggal telt meg kápolnánk. Szép emlék marad találkozásunk, közösségi és egyéni beszélgetéseink. Köszönjük mindazoknak, akik eljöttek, hogy megismerjük egymást!

 

Gazdag Zoltán
rákoskeresztúri kántor

 


 

Minden élőlénynek fontos az a közeg, amiben él. Az embernek a családja és a munkahelye mellett a szomszédok jelentik azt a természetes környezetet, amiben az életét eltölti. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy egy kicsit jobban megismerjük az egyik szomszédos egyházközség problémáit és örömeit, s egy szombat délutánt közösen töltsünk el. Hamar kiderült, hogy a gyerekek könnyen barátkoznak, s a felnőttek hasonló nehézségekkel küzdenek nap mint nap. A közösen végzett imádság megerősített minket abban, hogy folytatnunk kell az egyházközségek közötti kapcsolatépítést. Keressük és várjuk a következő szomszédunkat!

 

Jaczkó Sándor
parókus

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert