NEWS ARCHIVE

Bemutatkozás

Bemutatkozás
2011. szeptember 30. 17:39

Bemutatkozik a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ Általános Iskolájának új igazgatónője, Kissné Dalanics Ildikó. A Jóisten segítse munkáját!

Kissné Dalanics Ildikó vagyok, 1994-ben kötöttem házasságot férjemmel és Hajdúdorogra költöztem. Két fiunk van, Gergő és Dávid.

Tanulmányaimat az érpataki általános iskola után a Krúdy Gyula Gimnáziumban folytattam, majd a debreceni, akkor még Református Tanítóképző Főiskolán tanítói és német tanítói diplomát szereztem. Gyakorlatra a hajdúdorogi Görögkatolikus Általános Iskolába jöttem, és már akkor nagyon megszerettem, mert az első amit megláttam, hogy kereszt van a tantermek falán. Vallásos családban nevelkedtem, így ez számomra nagy öröm volt, hogy egyházi iskolában taníthatok. Közben a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola levelező tagozatán katolikus hittanár-nevelői diplomát szereztem.

Szabadidőmben sok mindennel foglalkozom. Mostanában a hagyományőrzés, az íjászat, a nemezelés tölti ki a szabadidőm nagy részét. Emellett szívesen olvasok, szeretek kirándulni, és tanulni. A művészetek is fontos szerepet játszanak életemben. A festés szeretetét apukámnak köszönhetem, zeneiskolában hat évig tanultam hegedű tanszakon, az iskolában évekig képzőművészeti és bábszakkört vezettem.

Nagyon szeretem a gyerekeket, és azt hiszem, én megtaláltam azt a munkát, hivatást, amit a legjobban szeretek: tanítani.

Mindig boldogan gondolok vissza kezdő éveimre, hiszen a tanításban örömet találtam, a gyerekektől nagyon sok szeretetet kaptam, a vezetőimtől pedig sokat tanulhattam. Prepuk Mária igazgatónő volt az, aki legelőször bizalmat adott nekem, majd Urgyánné Molnár Anna igazgatónő, akivel több időt is együtt tölthettem. Köszönöm nekik, hogy példaként álltak előttem.

Nem teljesen új számomra ez a feladat, amire Kocsis Fülöp püspök atya kért fel, hiszen korábban hat évig voltam igazgatóhelyettes az intézmények összevonása előtt.

Az egyházi iskolák alapvető feladata a tudásanyag átadása mellett a gyerekek bevezetése a vallásos életbe. A mi iskolánk talán abban tud pluszt adni egy átlagos iskolához képest, hogy kiemelt szerepe van a nevelésnek, a jónak szolgálatában áll, a magatartást alakítja, „jobb embereket” nevel.

A katolikus nevelés értékközpontú nevelés. Sajátos feladata a gyerekek keresztény felnőtté nevelése. Az élet teljességére való felkészítés mellett a gyermekeknek az iskolában kell már megtapasztalniuk a keresztény közösség erejét.

A keresztény iskola szellemiségét az ott dolgozó pedagógusok határozzák meg, ezért fontos, hogy a pedagógiai elhivatottság és a magas szintű szaktárgyi tudás mellett vallásukat aktívan gyakorlóak legyenek. A keresztény pedagógust egyrészt a gyermekek tisztelete, a velük való szeretetteljes viszony, a feltétlen bizalom, a keresztény testvériség jellemzi, másrészt a példamutató keresztény élet. A keresztény nevelő legfőbb támasza Isten, az Ő erejében, akaratában valóbizalom. Ezért módszereire a gyermek egyéni céljainak, sajátosságainak szem előtt tartása, a legfontosabb evangéliumi értékek, a megbocsátás, szeretet, az újrakezdés lehetőségének feltétel nélküli biztosítása jellemző.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert úgy gondolom, ebben a tantestületben megvan az az erő, mellyel a kitűzött célokat megvalósíthatjuk. Kollégáim nagy részével közel húsz éve dolgozom együtt, és tudom, hogy ez egy nagyon jó tantestület! Közösen húzzuk a szekeret, mindenki becsületesen dolgozik.

„Az erdők megjelölt fái nem magasabbak a többieknél, de mert jelet hordoznak, eligazítanak az úton,- ugyanilyen jel-sors kereszténynek lenni az életben.” (Szent Gály Kata)

A másik, ami sok erőt ad nekem, az a szülők bizalma és szeretete. Köszönöm Nekik, hogy naponta ránk bízzák gyermekeiket. A szülői nevelés semmivel nem pótolható. Minden gyerek egyedi érték, ezért kell nekünk megtalálni bennük a tehetséget, és azt fejleszteni. Mint azt a nagy meseíró, Benedek Elek sírkövén olvashatjuk:

„Jézus tanítványa voltam,
Gyermekekhez lehajoltam,
A szívemhez fölemeltem,
Szeretetre így neveltem."

Megköszönöm Kocsis Fülöp püspök atya bizalmát, hogy rám bízta az intézmény vezetését, amit legjobb tudásom szerint irányítani fogok.

Befejezésül Gyökössy Endre Jézussal a jövőbe című könyvéből szeretnék idézni:

„Azt nem tudom, mit hoz az új esztendő, de azt tudom, hogy nekem mit kell belevinnem. Azt nem tudom, mi lesz, háború-e vagy béke? De azt tudom, hogy Isten nem rakétacélpontnak , nem radioaktív sivatagnak teremtette ezt a világot, nem is temetőnek, hanem- az élet kertjének. És amennyit ebből az életből rám bízott, azt én elplántálom.! S ha a világ sorsa nem is rajtam múlik, de az igen, hogy az én életemben, családom életében háború lesz-e vagy béke az új évben. Hogy indulatos mérgemet rakétázom –e szeretteim és barátaim felé, vagy az Úrban és az Úrtól kapott türelmemet és szeretetemet.

Hogy énemmel sivatagot teremtek-e magam körül, vagy életet:Jézussal? Mit hoz hát az új esztendő? Értem már Uram! Számomra ez így hangzik: Én mit viszek bele az esztendőbe, hogy megújult - új lehessek!”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert