HÍRARCHÍVUM

Előadás és megemlékezés a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában

Előadás és megemlékezés a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában
2011. október 27. 14:16

2011. október 20-án délután dr. Nagy Edit főiskolai docens tartott előadást iskolánk szüleinek a családi szocializációról, melyet a Nyíregyházi Görög Katolikus Ifjúsági Egyesület szervezett. Megoldást kerestünk arra, hogy hogyan lehet a lehető legtöbbet nyújtani gyermekeinknek nevelés terén.

Másnap az 1956-os forradalomra emlékeztünk, melyet a 7. osztályos tanulók ünnepi műsorával kezdtünk. Szabó B. Sándorné igazgatónő ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy Szent István országában Isten útján kell járni. A mai Magyarországon hála Istennek jó törekvés van arra, hogy újra rátalálhassunk a helyes, éltető forrásra, mely Jézus Krisztus, aki megváltotta a világot. Ezt a törekvést erősítve dr. Hoffmann Rózsa szeretettel küldte el 8. osztályos tanulóinknak a névre szóló Nemzeti Hitvallást. Ez egy kis zsebfüzet, mely tartalmazza az Alaptörvényt.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert