HÍRARCHÍVUM

„Boldog Ceferino üzenete a család évében”

„Boldog Ceferino üzenete a család évében”
2011. november 7. 11:40

 

IX. Cigánypasztorációs konferencia, 2011. november 3-5., Eger

 

November 3-án délben vette kezdetét az idei konferencia, amit dr. Ternyák Csaba egri érsek nyitott meg. Kihangsúlyozta, hogy az egyház a családokra úgy tekint, mint a jövő zálogára. Fontos feladatunk, hogy a cigány családokba is elvigyük az evangéliumot, szükségük van arra, hogy evangelizáljuk őket.

Érsek atyát don Mario Riboldi atya követte, előadásának címe: A család sajátosságai a cigány kultúrában. A cigány családokban mindennapos dolog, hogy 12-14 évesen férjhez adják a lányokat, ami számukra elfogadott, de a többségi társadalom elítéli ezt. Lefestette, hogy mennyire más szokásaik vannak családon belül a cigányoknak, ami a külső szemlélő számára nem mindig elfogadott.

Az Egri Egyházmegye beszámolóját is meghallgattuk, amiből a család évi tapasztalataikról kaptunk képet.

Juhász Éva cigányügyi megbízott adott átfogó képet a görögkatolikus egyház cigánypasztorációjának elmúlt évéről. Előadásából hasznos információkat tudtunk meg, melyet fűszerezett egyes görögkatolikus iskolák életképeivel. Például láthattunk a hodászi óvodából és a nyíregyházi Huszár-telepi iskolából is érdekes jeleneteket.

A beszámolókat követte a csoportbeszélgetés, minden résztvevőt beosztottak egy-egy csoportba, ahol értékes és érdekes emberekkel ismerkedtünk meg, és a konferencia témájában feltett kérdéseket taglaltuk, beszéltük meg közösen.

A csütörtöki nap ismerkedési esttel, szentségimádással zárult. Mindenkinek sok mondanivalója volt, ezért néhányan nehezen tértek nyugovóra, de nyugtatta őket a tudat, hogy másnap még folytathatjuk az érdekes eszmefuttatásokat.

A következő reggelen ismét don Mario Riboldi beszélt Boldog Ceferino és a család kapcsolatáról. Érdekes részleteket hallhattunk Ceferino életéből, hiszen az előadó kezdeményezte Ceferino boldoggá avatását is.

A pénteki nap folyamán dr. Székely János püspök gondolatait is hallgattuk család a Bibliában témakörében. Az Isten az embert szeretetre teremtette, Püspök atya egyetlen mondatát adnám tovább, amihez azt hiszem, nem kell hozzáfűzni semmit: „Eggyé csak a Te általad lehetünk”.

Koós Ede előadása sem volt érdektelen, hiszen ő a család szerepe az Egyház missziós küldetésében és tevékenységének tükrében címmel tartott előadást. Nagyon fontos, hogy „legyenek jelen a cigány családok az Egyház missziójában”, és feltétlenül segítenünk kell őket erre való törekvésükben.

Bemutatkozott a továbbiakban a jezsuita cigány szakkollégium és a görögkatolikus cigány szakkollégium Miskolcról. Makkai László atyától beszámolt arról, hogy igenis vannak cigány származású tehetségek, ezek a fiatalok nehéz utat jártak be, míg eljutottak a felsőfokú képzésekig, és küzdelmük tart a jövőben is, de segítségükre vannak többek között a szakkollégiumokban dolgozó szakemberek is.

A konferencia további részeiben feltöltődtünk lelkiekben is, és hasznos információkat cseréltünk a hasonló gondokkal küzdő kollégákkal.

A konferencia három napja sajnos nem elég arra, hogy mindenki elmondja a benne rejlő dolgokat, minden felszólaló az idő rövidségével küzdött. Nekünk, hallgatóknak még nagyon sok kérdésünk lett volna, de új ismeretségek köttettek, és címek, telefonszámok cserélődtek. Nagyon sok hasznos információ birtokába jutottunk, amit munkánk során fel tudunk használni, segítségünkre lesz abban, hogy a cigányok helyzetén segíteni tudjunk. A cigányok ügyében elkötelezett emberekkel ismerkedtem meg, akik szívükön viselik családok sorsát,és a hátrányos helyzetű gyermekek sorsát is.

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert