NEWS ARCHIVE

„A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” (Mt 5, 14)
Avasi búcsú 2009

„A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” (Mt 5, 14)<br>
Avasi búcsú 2009
2009. szeptember 30. 18:39

Az éven már harmadik alkalommal rendeztük meg az Avasi búcsút, melyet nagy érdeklődéssel vártak a korábban már résztvevők. Nagy volt az érdeklődés, már előző este jöttek lefoglalni a helyet, ahol főzni szerettek volna.

Az egy hetes rendezvénysorozat elején, Papp Lajos szívsebészt láttuk vendégül az avasi templomban, aki beszélt munkájáról, hivatásáról, szeretetről, összefogásról, egymás megbecsüléséről, tisztességről. Mindazokról a dolgokról, amire oly nagy szükség lenne napjainkban.

Az egyhetes rendezvény szombati napján került sor a sportnap megrendezésére, melyen rengetegen vettek részt. Jöttek más egyházi iskolákból, környező településekről, barátok, rokonok, szülők. A sportpálya bejárata előtt 32 üstben illetve bográcsban készült a leves, pörkölt és töltött káposzta. A főzőverseny végeredménye döntetlen lett, mivel finomabbnál finomabb ételek készültek. Mindenkit győztesnek hirdettek. Az iskola konyháján pedig a hajléktalanok számára készítettek ebédet, amit az áruház előtti téren osztottak ki. Míg a szorgos háziasszonyok és férjek a főzéssel voltak elfoglalva, a fiatalok buzgón fociztak, kosaraztak, floorball-oztak, ping-pong-oztak, aerobicoztak, és persze futottak. A sportrendezvényen részt vehettek családtagok, rokonok és a különböző egyházaktól érkezett vendégek. A család legkisebb tagjai pedig vetélkedőn vehettek részt, aszfalt rajz versenyen, az elevenebbek pedig az ugróvárakban tombolhatták ki magukat. Tudomásom szerint több mint 500 gyerek vett részt minimum egy sportágban. A sporteseményekkel párhuzamosan folytak a kézműves tevékenységek a templomtéren. Volt lehetőség cserkészjátékokat játszani, melyek remélem elindítottak valamit a gyerekekben, és pótolják az idősebb cserkészeket, akik már nem tudnak olyan aktívan részt venni a cserkészrendezvényeken. Ezen kívül volt lehetőség mézet kóstolni, könyveket vásárolni stb.. Szombaton több egyház képviseltette magát a rendezvényen, mint pl: a szirmai, a Búza téri, a diósgyőri, mályi görög katolikus közösségek, de részt vettek reformátusok is és római katolikusok is. Sokan mondták, hogy nagyon jól érezték magukat és, hogy elmesélik azoknak is, akik az idén még nem jöttek el, de jövőre szeretnének itt lenni. Többen is megfogalmazták, hogy milyen nagy szükség van az ilyen rendezvényekre, ahol hasonló gondolkodású emberek vannak együtt. Akik már itt voltak tavaly és tavaly előtt is örömmel látták, hogy évről évre egyre több a résztvevője a rendezvénynek. Sok mindenről beszélgettünk, pl. milyen nagy szükség van arra, hogy az emberek tartozzanak valahova, megoszthassák egymással gondolataikat, elmondhassák bajaikat, esetleg segíthessenek és tanácsot adjanak egymásnak.

A hét Istennek szentelt napján vasárnap reggel 10 órától kezdetét vette az avasi búcsút lezáró szent liturgia. Rengeteg ember jött el. Aki a templomba nem fért be az a templomtéren foglalhatott helyet, és kihangosítva hallhatta a liturgiát. A misén a Cédrus kórus énekelt, csodálatos hangjukkal elkápráztatva a híveket. Keresztes Szilárd püspök János apostolról prédikált, valamint arról, hogy milyen fontos az igaz barátság. Grunda János atya is részese volt a szertartásnak, aki már 20 éve végez szolgálatot a görög katolikus egyháznál és áldozatos munkával szervezi a búcsúhoz kapcsolódó programokat. A mise után körmenet volt, majd ezt követte az agapé.

Gazdus Laura

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert