NEWS ARCHIVE

Az Szatmári Római Katolikus Egyházmegye tanácsosai találkoztak Máriapócson

Az Szatmári Római Katolikus Egyházmegye tanácsosai találkoztak Máriapócson
2012. február 1. 10:44

Zarándoklattal kötötte egybe idén a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Világiak Irodája az  egyháztanácsosok találkozóját, hiszen Máriapócsra, a kegytemplom melletti Lelkigyakorlatos és Zarándokházba hívta a különböző plébániák tanácsosait. A téma a személyes, a családban, plébánián és közösségben megvalósuló misszió volt, mely a találkozó minden programját átitatta. Erre vezetett fel a péntek esti ismertető, a szombat reggeli - a kegytemplomban Ft. Szmutku Róbert és Ft. Jakab Norbert szatmári egyházmegyés papok által bemutatott - szentmise prédikációja, de a misszióról szóltak az előadások, a tanúságtételek, műhelymunkák és beszélgetések is.

A szombati nap első előadását Ft. Szmutku Róbert, a nagybányai, veresvízi Krisztus Király egyházközösség plébánosa tartotta „A misszió forrása Jézus" címmel. Mint elmondta, egyházunk természetétől fogva missziós jellegű, ezért a misszionálás Isten egész népének feladata: a maga módján minden krisztushívőnek ki kell vennie a részét belőle. Azért vagyunk a világon, hogy Isten szeretetét megismerjük, viszonozzuk és tanúságot tegyünk róla minden embernek.

Előadásában kiemelte, az örömhír hiteles felmutatásához, olyan életre van szükség, amely ezt sugározza. Először saját életünkben kell missziót végeznünk, hiszen ez a hit teljes megélésével kezdődik: „A hiteles, testvéri szeretet az Isten iránti bensőséges ragaszkodásból forrásozik. Az evangelizálás, a misszió, az újra evangelizálás a hit teljes megélésével kezdődik. Ha csak 'ímmel-ámmal' hiszünk, akkor a mi tanúságtételünk nem lesz vonzó mások számára. (...) A Misszió Évében nekünk is keresnünk kell azokat a lehetőségeket, amelyekkel a meglévőket megerősítjük, az eltávolodottakat pedig visszavezetjük egyházunkhoz. (...) Mindannyiunk küldetése onnan kezdődik, hogy a Forrással, Istennel tartjuk a kapcsolatot. Ez leginkább a szentmisében és az imádságban valósul meg. Figyeljük, Isten hová küld, kiket kell elérnünk, kik azok, akiket ránk bízott, függetlenül attól, hogy ezek a személyek hozzánk tartoznak, vagy csak véletlenszerűen a gondviselés által találkoztunk velük."

A plébánián megjelenő misszióval kapcsolatban elmondta: Ha már megtértünk Jézus Krisztushoz, akkor a közösségben, a plébánián is elkezdődhet hiteles tanúságtételünk, melynek eredményeképp másokat is el tudunk vezetni a Szeretet Forrásához.

A találkozó második előadását Ft. Heidelsperger István mátészalkai esperes jegyezte, „A misszió a plébánián, a filiában, a szórványban" címmel. Az egyháztanácsosoknak gyakorlati problémákról és megoldásokról beszélt, így például a világiak bekapcsolását az egyház életébe kulcsfontosságúnak nevezte. Mint mondta, a világiak önállóságát erősíteni kell, ez ugyanis segíti az egyházközség életét. A plébános első rendű feladata a hit átadása, mely több, mint a tanítás, hitoktatás - ez utóbbit a világiak is elvégezhetik. A filiában ez kihangsúlyozottabb, hiszen a plébános itt nem lehet mindig jelen hívei között.
A fiatalok megtartásával kapcsolatban elmondta, egyházunk szentségközpontú, a híveket a szentségek kiszolgáltatásakor tudjuk igazán mozgósítani. Tudatosítanunk kell tehát, hogy a szentségek mindennapi életünk részesei kell legyenek, úgy, hogy átfonják azt. Így a bérmálással nem szabad elengedni a fiatalokat, meg kell tartani kapcsolatukat az egyházzal. Ezért kellenek azok a közösségek, csoportok, amelyek behívhatják nem csak a fiatalokat, másrészt pedig a plébános válláról leveszik a terhet. Ebben is segíthet az egyháztanács, a hitét, vallását átadni akaró emberek közössége, amely életével tanúságot tesz, a templomban és azon kívül is sugárzik hivatása.

Az előadások mellett a találkozó fontos részét képezték a tanúságtételek is, így Ft. Vojtku László kökényesdi plébános a megkísértett ember Krisztus-kereséséről, és az ebből fakadó misszióról,  Bolinger Gábor mezőfényi egyháztanácsos pedig a fiatalok keresztény nevelésének lehetőségeiről, a templomhoz való visszavezetéséről beszélt.

Vojtku atya megszólalásában kiemelte, minden emberi élet alapja Isten terve, így csak akkor érthetjük meg magunkat, ha keressük Isten szándékát. A bennünk lévő Istenkép a bűnök eredményeképp halványul, az eredeti állapotot pedig csak Ő maga tudja visszaállítani. Ezért kell mindig visszatérnünk hozzá, és újra, meg újra kiindulnunk Belőle. A missziós tevékenységünkben az előzetes tapasztalatainkból, így bűneinkből is merítünk, nem szabad megtagadnunk esendő mivoltunkat és esetleges hibáinkat.

Az egyháztanácsos találkozó vasárnap délután a kiértékelővel és záró szentmisével ért véget. A résztvevők az előadások gondolataival megalapozott, a műhelymunkák és fórumbeszélgetések során kikristályosodott, megbeszélt és megértett küldetésükkel tértek haza, hogy plébániájukon is részt vegyenek a misszió megvalósításában.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert