HÍRARCHÍVUM

Ő fölépít

Ő fölépít
2009. október 7. 09:24

„Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: „én gyönyörűségem”, és országodat: „menyasszony”, mert az Úr örömét találja benned, s országod újra férjhez megy.
Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.” (Izajás 62:4-5)

Ezek a szentírási szavak jutottak eszembe, amikor elkezdtem összegyűjteni gondolataimat arról, mit is jelentett számomra a 2009. szeptember 26-án Máriapócson a Zarándokházban Elváltak és Útkeresők címmel tartott lelki nap.

A napot Kiss László és Makkai László atyák vezették. . Három megyéből jöttünk össze mi, egyedülálló asszonyok, hogy élethelyzetünket Isten világosságában szemlélve vigasztalást és iránymutatást találjunk. A résztvevő asszonyok között volt olyan, aki egy éve él egyedül, és olyan is, aki tizenkilenc éve, sőt közöttünk lehetett E. néni is, aki egy nehéz házasság után 24 éve él özvegyen. A másik végletet az a fiatalasszony képviselte, akinek a férje éppen a lelki nap előtti napon adta be a bíróságra a válókeresetet.

Építési területen voltunk, ahogyan Kiss László atya is mondta hazaindulás előtt rövid elmélkedésében. A szent és a profán (a kegykép és a betonkeverő) együtt van jelen. A szívünk, az életünk is egy építkezésre hasonlít. Talán körül vagyunk állványozva, vagy kerítések és falak vesznek körül… zaj, por és piszok… talán nem látszik számunkra az egészben semmi értelmes rend… talán úgy érezzük, hogy soha nem fogunk tudni bejutni a szentélybe, az imádás helyére… De templom épül!

Így vagyunk mi, magányos asszonyok is. Lehet, hogy valaki az emberek szemében összetörtnek, romhalmaznak látszik, de Isten szemével nézve az a valaki éppen épül! És ennek az építkezésnek fontos lépcsőfoka volt ez a máriapócsi lelki nap. Valakinek talán csak az alapokat rakta le, másoknál talán egy sor téglát húzott, de mindenképpen építő volt.

A lelkinap délelőtt 9-kor kezdődött rövid imával, aztán Kiss László atya vezette az ismerkedős-bemutatkozós részt, majd egy zenés elmélkedés segítségével sétát tettünk a múltban, ami sokaknak segített mélyen eltemetett sebek feloldásában. Ezután rajzos elmélkedés következett arról, hogy mit bánunk a múltunkból, majd pedig beszélgetés arról, hogyan éljük meg az egyedüllétet. A közös ebéd során kötetlen beszélgetésekben tovább ismerkedtünk egymás élethelyzetével, és lehetőség volt az atyákkal négyszemközti beszélgetésekre is. Délután Makkai László atya tartott két előadást, melyből egy kis krízis-pszichológiát tanulhattunk. A délelőtti emocionális rész után most a fejünkre is szükségünk volt. Megtudtuk hogyan, milyen fokozatokat átélve megy át az ember a válást követő gyász-folyamaton. Milyen természetesnek mondható tünetek és milyen alkalmazkodási zavarok léphetnek fel. Hogyan élik meg mindezt a gyerekek? Milyen problémák léphetnek fel a gyerekekkel? Mi az, ami még "természetes" viselkedés egy gyereknél a válás kapcsán, és mi az, ami már komoly probléma. Jó volt így tudományos szempontból is rendszerezetten megtudni, hogy min megyünk keresztül. A nap végén a Zarándokház kápolnájában imádkoztunk, és hallgattuk meg Kiss László atya összefoglaló gondolatait búcsúzóul.

Számomra a nap legnagyobb jelentősége az volt, hogy egyáltalán el mertem jönni. Elhagyottságomat eddig egyéni megbántottságként éltem meg, és nem is akartam másfajta élethelyzetekkel találkozni, olyanokkal, akik másképp jutottak el az egyedülállósághoz. Most mégis jó volt találkozni és megismerkedni másokkal, akár olyanokkal is, akik egészen másképp fogják fel, élik át a válás megtörténtét. Minden ilyen találkozás tértágítás, kihoz a saját falaim mögül, megmutatja, hogy másképp is lehet, hogy vannak nehezebb helyzetek is. És azt is megmutatja, hogy Mennyei Atyánk Krisztusban felénk hajló szeretete valóban mindenre elég, hogy másoknak is Ő ad vigasztalást, másokat is Ő erősít nap mint nap.

Nem tudom, kinek a fejében-szívében született meg először ennek a mindannyiunk számára áldást hozó lelki napnak a gondolata. Nem tudom kiknek köszönhető, hogy az egyház figyelme felénk fordult, és problémáinkat nem elhallgatni, hanem megbeszélni akarta. Nem tudom, kit illet a mondat: „ez a műsor nem jött volna létre, ha nincs…”. Egy mondatot azonban mindenképp ki akarok mondani érte: Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert