HÍRARCHÍVUM

Szent Tivadar nagyvértanú

Szent Tivadar nagyvértanú
2012. február 23. 08:49

Tivadar nagyvértanú születési idejét és helyét nem ismerjük pontosan, halálát illetően is csak annyit jegyeztek fel a források, hogy Amaseia városában halt vértanúhalált Maximian császár (286-305) idejében.

Nüsszai Szent Gergely leírása szerint Tivadar egy egyszerű katona volt. Valójában még újonc volt – ezért kapta az erre utaló tirosz melléknevet –, amikor kiderült, hogy kereszténynek vallja magát. Elöljárói hitének megtagadására szólították fel őt, válaszul azonban felgyújtott egy pogány templomot, amiért tűz általi halálra ítélték.

Kultuszához a IX. századtól kezdve különféle legendás elemeket fűztek, ezek között szerepel, hogy lándzsával ölt meg egy sárkányt egy bizonyos Eudokia hercegnő segítségével, ezért is jelenik meg lándzsával az ikonábrázolásban.

Tivadar Csodáinak gyűjteményes könyve szerint szolgálati helye Pontusz tartomány egyik városában volt, ahol barbárok betörése fenyegetett; a szent sírja pedig egy eukhaitai hölgy, Euzébia földbirtokán található.

A Nektáriosz konstantinápolyi pátriárkának tulajdonított, Nagyböjt első szombatjára írt beszédben maradt fenn Tivadar – igaz, már halála utáni – legjelentősebb és legismertebb csodája. Hitehagyó Juliánosz császár (361-363) idején a keresztényüldözés újra tetőfokára hágott. A császár a keresztények beszennyezésével és megszégyenítésével akarta hitüket megcsorbítani, terjedésüket visszaszorítani. Nagyböjt első hetében olyan ételeket vitetett titokban a piacra, amiket pogány istentiszteleten feláldozott állatok vérével szennyeztek be. Ekkor jelent meg Eudoxiosz főpüspök látomásában Tivadar nagyvértanú, aki miután felhívta a figyelmet a gaztettre, arra utasította a főpüspököt, hogy a piacról semmit se vegyenek a keresztények, hanem kolibával táplálkozzanak, amit a tartalékban lévő búza megfőzésével készítsenek el.

Szent Tivadar nagyvértanúról így nemcsak február 17-ei ünnepnapján, hanem Nagyböjt első szombatján is megemlékezik Egyháznuk.

Eukhaita Kis-Ázsia északi részén, Pontusz tartományban található város volt, ma török falu Beyözü névvel. Egy feljegyzés alapján Eukhaita-n gyalogos katonaként tisztelték Tivadar vértanút, ahol kultusza annyira megerősödött, hogy szentünk egyes forrásokban az Eukhaitai Tivadar nevet viseli. A város viszont úgy fejezte ki tiszteletét, hogy a középkorban egy ideig a Tivadarváros nevet vette fel.

A várost sok csapás sújtotta: betörések, földrengések, még Tivadar templomát is lerombolták a VII. században, majd a XI. században végleg török kézbe került.

 


 

Ezen a napon, nagyböjt első szombatján Tiró Szent Tivadar nagyvértanúnak a kollibákkal kapcsolatos csodájára emlékezünk.

Amikor Hitehagyó Julianosz császár Nagy Konstantin fiától, Konstanstól átvette a birodalom irányítását, és Krisztustól elpártolva bálványimádásra adta a fejét, igen nagy keresztényüldözés kezdődött, mégpedig egyszerre nyilvános és mégis titkos módon. Az istentelen egyrészt elhárította a durva üldözés vádját, de ugyanakkor csalárd zsarnokként embertelenül leplezett módon szégyenkezve és alattomosan igyekezett megakadályozni a keresztények számának gyarapodását azzal, hogy titokban szennyezi be őket. Ezért miután megfigyelte, hogy népünk nagyböjt első hetében még a szokásosnál is jobban Istennek szenteli magát, és teljesen reá hagyatkozik, ő a város kormányzójának azt adta parancsba, hogy a szokás szerint árusított élelmiszert a köztérről vegyék el, és másfajta élelmet tegyenek ki a piacra; éspedig olyan gabonakenyeret és olyan italokat, amelyeket már előzőleg az ő áldozati állatainak vérével meghintettek. Ezeket kellett tehát belekeverni a tésztába, hogy akik aztán a böjtölés után ezt vásárolják, még a megtisztulásra törekedve is beszennyeződjenek. A kormányzó tüstént teljesítette is a parancsot, és a piacra csupa olyan eledelt és italt tétetett ki, amelyeket az áldozati állatok vérével s egyéb tisztátalanságokkal beszennyeztek. De Isten szeme mindent meglát, s az agyafúrt embereket rajtakapja csalárdságukon, rólunk pedig mint szolgáiról mindig gondoskodik, így hát a hitehagyottnak ellenünk irányzott szennyes terveit meghiúsította. Elküldte ugyanis a város főpüspökéhez, Eudoxioszhoz, a győzelmes vitéz Tivadar nagyvértanút, aki mivel még az újoncok közé tartozott, a Tirón melléknevet kapta. Nem is álmában, hanem még ébrenlétében jelent meg neki a szent, és ezeket mondta: „Kelj föl minél gyorsabban, s gyűjtsd össze Krisztus nyáját, és határozottan rendeld el, hogy senki semmit se vegyen a piacról, mert az istentelen császár ott mindent tisztátalanná tett az áldozati állatok vérével!” Az zavarba jött, és megkérdezte: „De hogyan tehetnék meg azok, akiknek otthon semmijük nincsen, hogy nem vásárolnak a piacon kirakott áruból?” A szent erre azt mondta: „Kollibával csillapítsák éhségüket!” Azt viszont továbbra is kétségek gyötörték, mert nem tudta, hogy mi az. Miután megkérdezte, hogy egyáltalán mi is ez a kolliba, Szent Tivadar így felelt neki: „Főtt gabona” – mert az eukhaitáknál így szokás azt nevezni. S míg a pátriárka azon tanakodott, hogy miféle gondoskodás ez Krisztus népéről. Krisztusnak szent Tivadar vértanúja még csak ennyit mondott: „A Tőle küldött segítség tüstént eljutott hozzátok.” A pátriárka tehát azonnal fölkelt, s elmondta a népnek, hogy mit látott, s aszerint is cselekedett, így Krisztus nyáját sértetlenül megőrizte az ellenség és a Hitehagyó terveitől. Miután pedig az rájött, hogy cselszövése kiderült és egyáltalán nem sikerült, megszégyenülve újra elrendelte, hogy a piacon a szokásos dolgokat árulják. Krisztus népe pedig annak a hétnek a végén szombaton hálát adott a jótevő vértanúnak, úgy, hogy a kollibák miatt örömmel megemlékeztek róla. Azóta is, mi hívek a nagy Tivadarnak a kollibákkal kapcsolatos csodáját ünnepelve fölelevenítjük ennek a csodának az emlékét, nehogy a vértanúnak ez a nagyszerű tette idővel feledésbe merüljön.

Egyébként Tivadar nagyvértanút az istentelen Bringasz végezte ki Maximianus császár uralkodása idején. Először csak megkínozták őt, de ő istennőjük templomát felgyújtotta és annak kincseit a szegényeknek osztotta szét. Némelyek pedig vitába is szálltak vele, hogy megváltoztassák szándékát, de ő tanácsaik ellenére sem hallgatott rájuk. Ezért sok kínzásnak lett alávetve, majd végül egy nagy kemencében tüzet gyújtottak, hogy ott halálra égessék. De ez nem okozott neki szenvedést, így a lángok között átadta lelkét Istennek.

Az ő imádságai által, Istenünk, könyörülj rajtunk és üdvözíts minket!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert