HÍRARCHÍVUM

Felnőttképzés görögkatolikus lelkiséggel átitatva

Felnőttképzés görögkatolikus lelkiséggel átitatva
2012. február 24. 08:26

Az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola 2012. februárjában megkezdte második féléves működését. A nyíregyházi székhelyen és a két telephelyen - Mátészalka és Fehérgyarmat - zajló képzésekre jelenleg négy szociális gondozó és ápoló osztály (126 fővel) és egy családpedagógiai mentor csoport (26 fővel) diákjai járnak lelkesen.

 

A Családpedagógiai mentor képzés diákjai megfogalmazták érzéseiket, véleményüket az első féléves munkáról:

„Már több hónapja munkanélküli voltam, amikor felkeltette a figyelmemet a családpedagógiai mentor képzés. Elmentem, érdeklődtem és 2011. szeptember 19-én újra iskolás lettem. Tetszett az iskola épülete és a fogadtatás is, amiben részem volt ismeretlenül. Kedves és mosolygós emberek köszöntöttek már a kertkapun átlépve. Dicsőség Jézus Krisztusnak! - mondták. Ezt hallottam többször az épület falain belül is.

Már harminc éve annak, hogy szociológiát tanultam, nem mertem jelentkezni egy álláshirdetésre sem. Azzal a céllal jelentkeztem, hogy felelevenítsem ismereteimet, illetve elsajátítsam mindazt, amit ma ezen a pályán jogosan megkövetelnek a szociális szférában dolgozó munkaerőtől. Sokkal többet kaptam, mint amit vártam ettől a képzéstől! Várakozáson felüli volt minden óra eddig! Sok új fogalmat tanultam, a tanáraink gyakorlati példákkal fűszerezik az órákat és még inkább közel hozzák hozzánk a szociális szakmát.” Horváthné Pecznyík Ilona

 

„Örülök neki, hogy belekezdtem a képzésbe, hiszen rengeteg új dolgot tanultam, más szemszögből is belátást nyertem a „segítésbe”.

Megerősítette bennem azt, hogy adni még mindig jobb, mint kapni. Az óráink érdekesek, tanáraink felkészültek, és - ahogy mi is- lelkesek. A családsegítés fogalmának köztudatba való áthelyezése szerintem feladatunkká vált, hiszen sokan nem tudtuk, hogy létezik ilyen, mint ahogy én sem.

Tréningen is rész vettünk, amiről úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült. Összekovácsolt egy „kemény magot”.

Meglep, hogy mind az intézmény és mind a tanárok milyen elfogadóak és a mi érdekeinket tartják szem előtt, hiszen ez más intézményekben ritka. Örülök annak, hogy itt lehetek és izgatottan várom a folytatást.” Szondi Enikő

 

„Szeretek ide járni, szeretem az osztályt, úgy gondolom, nagyon jó kis csapat vagyunk. Mindig várom a következő órát!

Már most sajnálom, hogy májusban véget fog érni.

Mindig jókedvűen érek haza a nap végére. Várakozásomat felülmúlták az órák, tetszik, hogy ennyire interaktívak. Szeretem a gyakorlatokat, sok lehetőségünk van tapasztalatszerzésre, és arra hogy megismerjük egymást és önmagunkat.” Karacs Brigitta Enikő

 

„Elsősorban azért jelentkeztem erre a képzésre, mert olyan végzettségem lehet általa, hogy a szociális szférában el tudok (remélhetőleg) helyezkedni. A képzés felülmúlta várakozásomat, mert az előadások (órák) a vártnál érdekesebbek és mindezek mellett nagyon jó kis társasággá kovácsolódott a csoportunk. Ez szerintem köszönhető annak is, hogy tanáraink az embert látják bennünk nem csak „egy tanulót.” Tanáraink nagyon felkészültek, és a legjobb tudásuk szerint próbálják átadni nekünk ismereteiket, tudásukat. A tréningek során egyre szorosabbá fűződnek a kapcsolatok a csoportban. Nagyon örülök, hogy ebben az iskolában tanulok, és hogy ilyen embereket ismerhettem meg.” Vattamányné Ági

 

„Nem hiszek a véletlenekben egész biztos, hogy nekem itt a helyem! Szeretem az iskolát, az órákat és persze a csoporttársakat. Örülök annak, hogy ennyire interaktívak az órák, tetszenek a tereplátogatások is.

Engem főleg a Huszár lakótelepi második látogatás érintett meg nagyon. A gyerekek megengedték, hogy megnézzük főpróbájukat. Jó érzés volt, hogy közeledtek felénk, beszélgettek velünk, táncolni hívtak minket, érdeklődőek voltak. Látszott rajtuk a zene és tánc iránti szeretetük….én hiszem, hogy nekik sikerülhet!!!!” Gyurán Klaudia

 

„A családpedagógiai mentor képzésen belül, alkalmunk nyílt részt venni önismereti tréningen. Sokan már tapasztaltak voltak e téren, míg másoknak teljesen új dolog volt, mégis nagyfokú kíváncsisággal és lelkesedéssel vágtunk neki a két napnak.

Olyan feladatokban vettünk részt, amelyekkel hol ismert, hol még rejtett tulajdonságaink kerültek felszínre.

Kicsit költők is lettünk, hiszen verset írtunk magunkról.

A tömérdek feladat célja az volt, hogy jobban megismerjük önmagunkat, ami – szerintem – meg is történt a pár óra alatt.

Felejthetetlen élményekkel lettünk gazdagabbak, amit mind a „vezetőnknek”, mind a többieknek, mind magunknak köszönhetünk.

Tiszteletre méltó volt mindenki őszintesége, nyíltsága, ezzel még jobban összekovácsolva a csapatot.

Mindenki nevében állíthatom azt, hogy hálásak vagyunk, hogy ilyen lehetőséget biztosítottak számunkra, és KÖSZÖNJÜK! „ Szondi Enikő

 

 

KRISZTUS, IGAZ VILÁGOSSÁG, ki megvilágítasz minden e világba jövő embert, legyen ránk jegyezve orcád világossága, hogy meglássuk benne a megközelíthetetlen fényt. Vezéreld lépteinket parancsolataid teljesítésére, szeplőtelen Anyád és összes szenteid imái által.I. imaóra

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert