HÍRARCHÍVUM

Debreceni kirándulás

Debreceni kirándulás
2012. március 1. 12:03

Kirándult a nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola 7. a osztálya.

2012. február 23-án délután osztályfőnökünk, Topor István tanár úr és Illés Györgyné szülő vezetésével debreceni kirándulásra indult osztályunk. Debrecenbe érve először a Szűz Mária Oltalma tiszteletére szentelt Attila téri templomot tekintettük meg. Fekete András parochus atya fogadott bennünket. Megismertette velünk a 2010-ben századik évfordulóját ünneplő templom múltjának fontosabb eseményeit. Külön beszélt a Hajdúdorogi Egyházmegye első püspöke, Miklósy István ellen 1914. február 23-án elkövetett bombamerényletről. Megtudtuk, hogy püspök atya sértetlenül megúszta azt, de három közeli munkatársa, Jaczkovits Mihály nagyprépost, püspöki vikárius, Slepkovszky János, püspöki titkár és dr. Csatth Sándor egyházmegyei ügyész halálos sérüléseket szenvedett, többen pedig súlyosan megsérültek. A csodaszép márvány ikonosztázionon András atya meg is mutatta a vértanúk képét. A közös imádságot követve képet készítettünk a templom lépcsőjén, majd elindultunk egy rövid kis sétára. Ennek során több olyan irodalmi emlékhellyel ismertetett meg bennünket osztályfőnökünk, amelyről eddig nem is tudtunk. Így például megmutatta, hol állt egykor a város színháza, amelynek színpadán több alkalommal is fellépett Petőfi Sándor és Arany János. Megálltunk a Batthyány utca 16. számú háznál, amelyben1848. december 15-én megszületett Petőfi Sándor fia, Zoltán. Egy pár percet elidőztünk a hajdani Angol Királynő Szálloda épülete előtt, amely Ady Endre kedvelt tartózkodási helye volt debreceni újságíró korában. Megismerkedtünk a Csokonai Színház építésének és történetének néhány eseményével, majd a Kossuth téren a Nagytemplom, a Kollégium és az Arany Bika történetéről hallottunk néhány érdekességet.

A félórás szabadidőt az osztály nagy része gyorsétteremben töltötte el. Ezután villamossal a Nagyerdőre mentünk, mert a nap fénypontjaként közös korcsolyázáson vettünk részt. Sokan izgultak, hiszen még nem volt soha korcsolya a lábukon. A nap végére azonban mindenki elsajátította az alapokat. Akinek nehezebben ment, azoknak segítettek a korizásban már profik. Persze így is volt sok esés, öröm, jókedv és kacagás.

Késő este lett mire hazaértünk. Másnap pedig a kirándulásról készült képeket megtekintve elevenítettük fel ennek a kedves napnak az eseményeit.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert