NEWS ARCHIVE

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe Máriapócson

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe Máriapócson
2012. március 27. 10:32

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, 2012. március 25-én Kocsis Fülöp püspök úr celebrált Szent Liturgiát Máriapócson. Az első igazán tavaszias hétvégén nagyon sok hívő, gyónó és zarándok érkezett Nemzeti Kegyhelyünkre a Szűzanyához. Volt, aki gyalogosan vállalta az utat Nyíradonytól.
Püspök atya szentbeszédében elmagyarázta a híveknek, hogy a Gyümölcsoltó Boldogasszony a magyar elnevezése ennek a Mária ünnepnek. Bizánci egyházunk Örömhírvételnek hívja, mert ekkor olvassuk fel az evangéliumból azt a szakaszt, amikor a Szent Szűz a Szentlélektől a méhébe fogadja az Isten Fiát, Jézust, kismamává válva. A gyümölcsoltó nevet azért kaphatta az ünnep, mert a kertészek ilyenkor tavasz idején foglalatoskodnak a gyümölcsfák oltásával.
Isten az Istenszülő Márián keresztül oltja be isteni életét a mi emberi életünkbe. Az oltatlan vadfa, vagyis a bűntől elvadult ember nem lenne képes önmagától, a saját erejéből szép gyümölcsöt hozni. De Isten lehetőséget ad az embernek a megújulásra, felfrissülésre, hogy működjön bennünk az isteni életerő, és életünkből gyümölcsök fakadjanak.
Ez az oltás-oltalom Máriapócson nagyon is érződik. Ahogy a kertész megvágja a gallyat, sebet okozva, hogy beoltsa, úgy tépi fel az ember saját életének sebeit Szűz Mária előtt, hogy Ő anyai kezével kitisztítsa, meggyógyítsa, oltalmazza. Ezután teremhetünk csak Istennek tetsző lelki gyümölcsöket. Siessünk hát az oltalmazó Szűzanyához, hogy segíthessen kegyelmeivel rajtunk, nemzetünkön, az édesanyákon!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert