HÍRARCHÍVUM

Pünkösdi Sárkány-pörkölt …avagy a megmaradás receptje

Pünkösdi Sárkány-pörkölt …avagy a megmaradás receptje
2012. május 31. 10:19

Háromszoros jubileum megünneplésére gyűltek össze a Szigetszentmiklósi Görögkatolikus Szervezőlelkészség hívei Pünkösd hétfőn a miklósi templomkertben. A találkozó egyik apropója volt, hogy együtt ünnepeljük meg a Pünkösdöt, vagyis az egyház születésnapját, a másik ok, hogy megemlékezzünk a Hajdúdorogi Egyházmegye Centenáriumáról és az egyenlőre még romos templomocskánk első felszentelésének 70.évfordulójáról.

A háromszoros születésnap megülésére, már délután három óra tájban elkezdődött a gyülekezés, s ahogy „görögkatolikuséknál” általában lenni szokott a jó hangulatú élcelődéssel összekötött vendégfogadás. Idősek és fiatalok egyaránt szép számmal érkeztek a 16 órától kezdődő Paraklisz elimádkozására, melynek keretei között Prodán Gábor csepeli parókus az egyházközség elindulásával kapcsolatos személyes élményeivel is színesített jó hangulatú előadását hallgathattuk meg a magyar görögkatolikusok történelméről.

Az imádság és a történelmi visszatekintés után következett közösségünk egyik újdonsült ám rendkívül lelkes tagja Sárkány „Peti bácsi” által elkészített pincepörkölt elfogyasztása. Azaz következett volna, ha a jó Isten egy rendkívül különös közel egy órás „szobafogságra” nem ítélt volna bennünket. Igaz, hogy csupán néhány méter ám rendkívüli módon zuhogó eső választott el minket a gőzölgő jó illatú bográcstól. A pünkösdi szél ezúttal ugyanis nem lángnyelveket, nem tüzet, hanem vizet hozott magával. A finom húseledeltől egy időre megtartóztatva magunkat, sóvárgó tekintettel és nagyokat nyelve vonultunk vissza a templom előcsarnokából a hajóba megkezdve közel egy órás különös „böjtünket”. Mit lehet hát tenni? Imádkozzunk! Az idősebbek ajkán rögtön felcsendültek azok a csodálatos pócsi Mária-énekek. Az öregek ereje fogytán közösségünk újdonsült karvezetője Beáta tanár néni ült a külön erre az alkalomra elhozott zongoránk billentyűihez, s máris egy gyerekekből és ifjakból verbuválódott kis kórussal karöltve a fiatalabbak mutathatták meg, hogy ők is tudnak és szeretnek imádkozni.

Közben szépen lassan az eső is elállt és természetesen a gyerekekkel az élen végre hozzáférhettünk a finom „sárkány-pörkölthöz”. Az esti búcsúzkodáskor többünknek is az jutott az eszébe, hogy a mai délután rendezvényszervezői feladatait átvevő Gondviselő Isten talán ezzel a mai nappal is megmutatta az utunkat az elkövetkező 70, 100, esetleg 2000 évre, miszerint a megmaradás és növekedés receptje ez: böjt, imádság, templomi közösség.

Sz. Sz. L.
Fotók: Sárkány Péter 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert