HÍRARCHÍVUM

Nagymamák napja Máriapócson

Nagymamák napja Máriapócson
2012. június 19. 08:32

Későn keltél, öreg! Hova indulsz már ma?
Nyakadon a vénség tehetetlen járma;
Messze utad célját soha el nem éred:
Jobb, ha maradsz s „lement napodat dicséred.”
„Tudom, sikerűltén sohasem örűlök,
Szándékomnak tán már elején kidűlök:
De hiú tett is jobb áldatlan panasznál:
Űz gondot, unalmat, és a mozgás használ.”

(Arany János: Az elkésett)

2012. június 16-án, szombaton a Nemzeti Család- és Szociálispolitikai Intézet támogatásával a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat közösségi rendezvényre invitált idősek otthonaiban élő nagymamákat unokáikkal, hogy együtt töltsenek egy kellemes, tartalmas napot Máriapócson, az Istenszülő oltalmában.

A vendégek között leginkább csak idős arcokat láttunk, az unokák elmaradoztak. Az idősek között jelen voltak a máriapócsi, gacsályi, tiszabereki és hajdúböszörményi idősek otthonainak lakói. Idősek – fiatalosak és megöregedettek, egészségesek és betegek, fürgék és fájós lábúak, szomorkodók és kíváncsiak, családosak, magányosak, bátrak és szégyenlősek, fáradtak, lelkesültek – ahányan annyifélék. Jöttek velük a kísérőik is – áldozatos, készséges emberek – gondozók, akik munkakörükből, személyiségükből és hitükből fakadóan azon iparkodnak, hogy jusson a nagymamáknak, nagypapáknak is egy csöppnyi fény.

A kegytemplomban Kapin István atya idézte fel egyik legkedvesebb gyermekkori emlékét, ami talán mindnyájunk „közös emléke”: a legizgalmasabb és legjobb búcsú az volt, amire a nagymamával mentünk. Ma is, legtöbbször a nagymamák viszik át a hitet, ők fogják kezünket, amikor első lépéseinket tesszük meg az Istenszülő Mária felé. 

Mindnyájan emelkedett lélekkel hallgattuk a Jósavárosi Görögkatolikus Egyházközség kórusa által előadott, irodalmi betétekkel fűszerezett hangversenyt. A versek és a szárnyaló énekek szívünket nem hagyták érintetlenül: lecsendesítettek, megindítottak, felemeltek, talán még sebeket is gyógyítottak. A hangverseny koronája volt a kórusvezető, Sinka Krisztina és a vendégelőadó, Marozsán Zoltán szólóéneke.

A Zarándokházban elköltött ebédet követően tombolasorsolást tartottunk. A játék íze mennyire megfiatalítja az embereket! A kirándulás, a zene, az együtt étkezés, a játék, ima, az Isten közelsége – egyszerű dolgok, apróságok, „űznek gondot, unalmat, és a mozgás használ”! 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert