NEWS ARCHIVE

Európai Mária Kegyhelyek találkozója Rómában

Európai Mária Kegyhelyek találkozója Rómában
2012. szeptember 24. 16:30

Idén szeptember 19. és 20. között Rómában rendezték meg az Európai Mária Kegyhelyek konferenciáját, melyen az egyes kegyhelyek helyzetéről esett szó a II. Vatikáni Zsinat fényében. Az évente rendezett találkozón – mint állandó tag – Máriapócs Nemzeti Kegyhely küldöttsége is részt vett.

Az újonnan kinevezett lourdesi püspök, Mgr. Nicolas Brouwet által vezetett találkozón a  állandó tagsággal rendelkező 17 zarándokhely küldöttsége mellett Mátraverebély-Szentkút és öt Európán kívüli kegyhely (Aparecida, Kibeho, Guadalupe, La Vang, Vailankanni) vezetői is részt vettek. A két napos konferencián előadást tartott többek között P. Horacio Brito lourdesi kegyhelyigazgató és P. Carlos Cabecinhas, Fatima küldöttje, továbbá bemutatót tartottak az Európán kívülről érkező zarándokhelyek vezetői is. Az ülés második napján jelen volt Antonio Maria Vegliò érsek, az Elvándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsának elnöke, aki beszédében kihangsúlyozta a népi vallásosság, a teológia és a liturgia szoros kapcsolatát. Kiemelte továbbá, hogy a népi vallásosság – mint a hit inkultúrációja – fontos eszköze az evangelizációnak, ugyanakkor vigyázni kell arra, hogy ne kerüljön szembe se a liturgiával, se az Egyház tanításával, különösen a Mária-kegyhelyeken, ahol sok és sokféle zarándok van jelen. A konferencia zárása előtt több gyakorlati kérdés került az asztalra, melyek között kiemelkedett Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely felvétele az Európai Mária Kegyhelyek hálózatába, amit az ülés (Máriapócs tekintélyes támogatásával) egyöntetűen megszavazott. A hivatalos találkozó hangulatát emelték azok a baráti beszélgetések is, melyek alkalmával Nemzeti Kegyhelyünket számos dicsérettel és elismeréssel halmozták el.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert