HÍRARCHÍVUM

„Ilyen színes a hitünk” – Beszámoló a Gálahangversenyről

„Ilyen színes a hitünk” – Beszámoló a Gálahangversenyről
2012. október 31. 10:28

Évekkel ezelőtt gyerekeink sokat lapozgatták ezt a szép ismeretterjesztő könyvet, aminek címe a szombati nap után eszembe jutott.

A lassan végéhez közeledő centenáriumi év újabb eseményének lehettünk büszke részesei október 29-én. A Rózsák-terei templomunk most szűknek bizonyult ahhoz, hogy befogadja a fővárosi görögkatolikus kórustalálkozóra összesereglett érdeklődő közönséget és a kórusverseny résztvevőit. A szomszédos gyönyörű római katolikus templom és annak plébánosa viszont nagylelkűen helyet adott a rendezvénynek, remélve, hogy jó ügyet szolgál. Valószínűleg nem csalódott, mint ahogy a hallgatóság sem. Egyházunk 11 kórusa mutatta be és mérette meg magát liturgikus énekeink és különböző szerzők szláv-, bizánci dallamfeldolgozásainak felvonultatásával. Általános iskolások, gimnazisták, szeminaristák, tanárok, egyházközségek, sőt egy nagycsalád énekes együttesei versengtek egymással. Az első ilyen találkozó lévén sokunknak meglepetés volt a jelentkezők nagy száma, a választott művek sokfélesége, a szép tiszta hangzás, lélekkel telt előadás, ami a hallgatóságnak gyönyörűséget, a zsűrinek pedig nem kis fejtörést nyújtott.

A nap meglepetéseinek ezzel még nem volt vége. A rendezvény este 19 órakor folytatódott a Művészetek Palotájában, ahol a zsúfolásig megtelt nézőtér előtt a szintén zsúfolásig megtelt színpad szereplői Darabán Judit és Makláry Ákos atya műsorvezetők ügyes irányításával együtt ünnepeltek. Előbb megünnepeltük a kórusverseny győzteseit: a Vatamány családot (III. helyezés), a miskolci Fényi Gyula kamarakórust (II. helyezés), a Szent Damján nyíregyházi énekegyüttest (I. helyezés) és a különdíjas Lautitia gyermekkórust, a debreceni Szent Efrém iskola felső tagozatos énekkarát. A díjazott kórusok egy-egy művet elő is adhattak a színpadon. Utánuk a Budapesti Belvárosi Vegyeskar énekelte el Mihail Hajduk Romzsa Tódor tiszteletére írott kórusművét Szabó Zoltán vezetésével, majd négy összkari művet énekelt el az összese 14 görögkatolikus kórusból egyesített mintegy 400 fős kar. Ezt követte az a különleges előadás, amely hitünk csodáit jelenítette meg az egyházi évet átfogó liturgikus tanítás keretében, mégpedig a nagy kórus, sőt, a közönség éneklésre kész tagjainak is a bevonásával. A közösen, néha Fülöp és Atanáz püspök atyák által külön énekelt liturgikus énekeket mély teológiai magyarázat kötötte össze, melyeket Mohai Gábor előadóművész és Orosz Gábor diakónus mondott el.

Az est talán legkiemelkedőbb eseménye a Romzsa Tódor életét bemutató misztériumjáték volt, amelyet Bubnó Tamás állított össze és rendezett színpadra, s amely nemcsak rendezése és művészi előadása miatt volt felejthetetlen, hanem azért is, mert drámai erővel mutatta meg, hogy Istenünk hogyan ragyogtatja fel titkait a történelemben, hogyan képes megmutatni hatalmát az Őt szeretők hitében. Az említett két férfi narrátor mellett Pregitzer Fruzsina hangját hallhattuk még, akik a vértanúpüspök élettörténetének egy-egy eseményét villantották föl, miközben a Szent Efrém férfikar énekbetétekkel jelenítette meg az élettörténet környezetét, mintegy hozzásegítve – mind a színpadon, mind a nézőtéren – jelenlévőket, hogy ők maguk is a történetnek, s még inkább a vértanúságot termő isteni erőnek részesei lehessenek. Hangszeren közreműködtek Balogh Lázár orgonán, Obbágy Márta zongorán és Tankovits Ádám ütőhangszeren, a kórusok közül pedig kiemelt helyet kapott a Nika kamarakórus és a Szent Damján énekegyüttes. A gyilkosság és vértanúság színhelyét jelképező kórházi ágy mellett egy imádkozó szerzetesnővér ült végig csöndesen (Káplár Gréta megjelenítésében), aki a püspök halálára egyszerű lényéből megszólaló áttetsző tiszta hangon magyar siratóéneket énekelt. Ennek megrendítő mélységéből aztán egyre nagyobb erővel kibontakozva épült fel a föltámadás győzelme, ebbe is magával sodorván az összes jelenlévőt. A sokszor ismételt Föltámadt Krisztust végül még azok is énekelték, akik esetleg nem tudták volna.

A kicsinek tűnő görögkatolikus egyház nagy méltósággal vonultatta fel értékeit, amelyek nemcsak a templomok falai közt igazak, de a „művészetek templomában” is igaz költészettel álltak helyt.

Köszönjük a szervezőknek, rendezőknek, szereplőknek, hogy megcsodálhattuk, milyen színes a mi hitünk, milyen nagyszerű a mi Istenünk.


A szereplő görögkatolikus kórusok és vezetőik:

Damaszkuszi Szent János Kórus – Budapest, vez. Bebrevszky-Hillender Anita

Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Kamarakórusa – Miskolc, vez. Herpainé Velkey Klára

Lautitia Gyermekkar – Debrecen, vez. Nemes József                

Szent Bazil Oktatási Központ Kórusa – Hajdúdorog, vez: Csinószki Mária

Szent Damján énekegyüttes – Nyíregyháza

Szent Demeter Kórus – Budaörs, vez. Vatamány Sándorné      

Szent János Görögkatolikus Gimnázium Tanári Kórusa – Edelény, vez. Flaskó Attiláné

Szent Miklós Általános Iskola Kicsinyek Kórusa – Nyíregyháza, vez. Szabadosné Majoros Gabriella

Szivárvány Gyermekkar - Debrecen, vez. Deli Gabriella           

Szűz Mária Oltalma Kórus – Debrecen, vez. Kriskóné Maláj Ágnes

Vatamány Család kórusa - Budaörs, vez. Vatamány Sándorné

Továbbá:

Szent Atanáz Kórus - Nyíregyháza, vez. Bubnó Tamás               

Szent Kereszt Görögkatolikus Kórus - Budapest, vez. Bubnó Tamás

NIKA kamarakórus

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert