HÍRARCHÍVUM

Keleti teológia a házasságról és a családról a Sapientián

Keleti teológia a házasságról és a családról a Sapientián
2012. november 23. 11:20

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola nap: A keleti teológia a házasságról, a családról című tematikus napján jártunk férjemmel november 17-én, melyet a Családteológiai Intézet rendezett.

A nyolc boldogság méltó végigelmélkedésével kezdődött ez a gyönyörű és gazdagító nap. Mert Jézus tanítását hogy is lehetne megérteni? Annyira mély, annyira kimeríthetetlen, oly tisztán Isten Országából való, és akárhányszor lelki szemeim elé kerülnek a boldogságok, mindig újat tanítanak. És az „Emlékezzél rólunk, Urunk…” refrén újra és újra az Eucharisztia titkához kapcsolta a lelkemet, hiszen a Vele való találkozás előtt kérjük Őt így háromszor is.

Ha ilyen csoda van az elején rögtön, milyen lesz ez a nap?

Nem csalódtam, felragyogott nekünk a szent és erős Isten halhatatlan kegyelme, s táplálta házasságunkat az együtt meghallgatott előadások többsége és a beszélgetés, együtt gondolkodás közben és utána.

Szerencse, hogy ennek az információ- és érzelemdús napnak az előadásairól könyv is megjelenik majd, a Sapientia napok hagyományaihoz híven, mert az idő szorításában küzdő remek előadók maguk is többször kellett, hogy utaljanak rá, hogy a többit majd el lehet olvasni – igen, két napot is ki tudtak volna tölteni a gondolatok.

Az ebédszünetben dr. Nagymihályi Géza atya megnyitotta az ikonkiállítást, s ez alkalomból hosszabban hallhattuk a Szent Efrém kórust énekelni.

Férjemmel együtt visszagondolva a napra volt néhány gondolat, mely kiemelkedik számunkra, így például a felhívás a saját akaratról való lemondásra; rácsodálkozás a Szentháromság egyenrangúságában is meglévő hierarchiára; az öröm, hogy a házasságunk szentségi jele és valósága is Isten szeretetének, nemcsak szimbóluma; a férfi és női tulajdonságok szemrevételezése Keresztelő Szent János és az Istenszülő Szűz Mária alakjában; újraéltük lélekben házasságkötésünk pillanatait, ahogy a szertartást bemutató diaképeket néztük, s megtudtuk, a gyűrű Isten velünk kötött szövetségének is a jele; mélyebben megértettük a házasság és az Eucharisztia kapcsolatát; férjem újra felfedezte a családban betöltött szerepének szépségét és fontosságát, és hosszasan lehetne sorolni még, mi mindent kaptunk és tanultunk...

A nap utolsó előadása méltó zárása volt ennek a fontos programnak, melyért hálásak vagyunk a szervezőknek, s az Intézetnek is. A sikert jelzi, hogy dacára a szombati napnak és a kis csúszásnak, a legvégén is majdnem teljesen tele volt a nagy előadó.

Ez a nap nem csak 25 éves házasságunkat erősítette és táplálta, hanem görögkatolikus identitásunkat is, hiszen jó volt római rítusú testvéreinkkel együtt ránézni az egységre és a hangsúlyeltolódásokra, jó volt örülni kincseinknek, melyekből felmutattak néhányat a nap témái, s melyek ránk ragyogtak a kiállítás és az előadások gyönyörű ikonjairól is.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert