HÍRARCHÍVUM

Görögkatolikus kulturális nap Rómában

Görögkatolikus kulturális nap Rómában
2012. december 1. 23:42

A Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumi programsorozatának újabb állomásaként 2012. november 29-én a Római Magyar Akadémia impozáns épületében görögkatolikus tudományos-kulturális rendezvényen vehettek részt a magyarországi bizánci hagyomány és kulturális örökség iránt érdeklődők. A Falconieri-palota első emeletén Molnár Antal, a Római Magyar Akadémia igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspöknek, aki megnyitotta a közlekedő tereken felállított centenáriumi tablókiállítást. A Szabó Irén által megálmodott, s Magyarországon már számos helyen nagy sikert aratott kiállítást a magyarul nem értő látogatók olasz nyelvű kísérőfüzet segítségével tekinthetik meg. A főpásztor gondolatai után a résztvevők a konferencia-teremben gyülekeztek, ahol kezdetét vette a Hajdúdorogi Egyházmegye megalapítását tágabb szövegkörnyezetbe illesztő olasz nyelvű szimpózium. Spannenberger Norbert, a lipcsei egyetem tanára, a magyar görögkatolikusok mozgalmát a dualizmus korának egyházpolitikájába illesztette. A bécsi egyetemről érkező Andreas Gottsmann az Osztrák-Magyar Monarchia korabeli történetében kimutatható, a magyar görögkatolikusok problematikájához hasonló jelenségeket vette számba. Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora a Hajdúdorogi Egyházmegye megalapításához vezető utat mutatta be, míg Ovidiu Horea Pop, a nagyváradi teológiai fakultás tanára a kérdéskör egyik meghatározó elemét, a nyelvkérdést elemezte. A szimpózium utolsó előadása, melyet Terdik Szilveszter művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum kutatója az ikonosztázionnak a magyar görögkatolikusok életében betöltött szerepéről tartott, átvezette a hallgatóságot a következő programponthoz. A szimpózium befejeztével ugyanis a résztvevők a Római Magyar Akadémia földszinti kiállítótermébe siettek, ahol Manel Nin atya, a római Szent Anzelm Egyetem tanára és a Görög Kollégium rektora megnyitotta a „Liturgia és művészet. Mai magyar ikonok” című kiállítást. A tizenhárom kortárs magyar ikonfestő képeit bemutató tárlathoz Terdik Szilveszter, a kiállítás kurátora kétnyelvű katalógust is összeállított. Mind a tablókiállítás, mind pedig az ikonokat bemutató tárlat 2013. január 20-ig látogatható.

A kiállítás megtekintése után a résztvevők visszatértek az első emeleti terembe, melyet a szervezők ekkorra már koncert-teremmé alakítottak át. Itt fél kilenckor a Szent Efrém Férfikar kezdte meg különleges zenei élményt nyújtó koncertjét, melyet másnap, november 30-án este a Szent Atanáz templomban az Orosz Atanáz püspök-exarcha vezetésével bemutatott magyar nyelvű vecsernye után megismételt.
A hazai szervezők, a Hajdúdorogi Egyházmegye, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola és a Keletmagyarországi Fiatalokért Alapítvány köszönetet mondanak a Római Magyar Akadémia vezetőinek, Molnár Antal igazgatónak, Terdik Sebestyén kulturális referensnek és Fejérdy András tudományos titkárnak a görögkatolikus rendezvények befogadásáért és a lebonyolítás során tanúsított magas szintű szervezőmunkáért.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert