NEWS ARCHIVE

A keleti egyházak papjainak megsegítéséről tárgyal a ROACO

A keleti egyházak papjainak megsegítéséről tárgyal a ROACO
2010. január 19. 13:25

Január 18. és 20. között tartják az Keleti Egyházakat Segítőinek Találkozóját (ROACO) e félévi ülését. Az eseményre tíz nyugati országból húsz katolikus intézet képviselője érkezett. A gyűlés fő témája a keleti katolikus egyházak papságának támogatása, különös tekintettel a közép- és kelet-európai, illetve közel-keleti egyházakra. Külön is foglalkoznak az eritreai, etiópiai és iraki keleti katolikus egyház helyzetével.

Az összejövetelen jelen van Antonio Franco érsek, Izrael apostoli nunciusa és Leo Boccardi érsek, Szudán és Eritrea apostoli nunciusa is. A ROACO intézményét 1968-ban alapították a keleti egyházak megsegítésére, amely kiterjed a vallási szertartásokra, a papságra, a papképzésre, az oktatási intézményekre, illetve a társadalmi és egészségügyi szolgáltatásokra. A szervezet elnöke Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa.

Leon Lemmens, a ROACO főtitkára a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta: fontos emlékezni arra, hogy a keleti katolikus egyházak főként Közép-Európában csak húsz évvel ezelőtt születtek újjá. Az elmúlt években ezeknek az egyházaknak abban az áldásban volt részük, hogy sok papi hivatás született. Több mint háromezer papot szenteltek, ami azt jelenti, hogy majdnem minden közép-kelet-európai bizánci rítusú plébániának van saját plébánosa. Ebből a szempontból ezen országok egyházainak helyzete jelentősen jobb, mint a nyugati egyházaké. A papság képzése azonban óriási erőfeszítést igényel.

A közép-kelet-európai egyházak anyagi vagyon nélkül születtek újjá, hiszen a kommunista diktatúra minden tulajdonukat elkobozta, és az állam csak töredékét szolgáltatta vissza a rendszer bukása után. Intézmények és támogatási rendszer nélkül indult útnak, és ez a helyzet még máig sem változott. Szegény országokról van szó, elég az ukrajnai súlyos gazdasági válságra gondolnunk, ahol több mint kétezer pap él, és ahol a lakosság az éhség és szegénység áldozata. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években a papság anyagi juttatásait a ROACO-ban tömörülő intézmények biztosították, amely természetesen a nyugati egyházak hívei adományainak is köszönhető. A ROACO gyűlése alkalmával szeretnék felmérni különösen a közép-kelet-európai, majd a közel-keleti térség helyzetét. A kihívásokra megoldásokat kell találnunk – mondta a szervezet főtitkára.

A legfontosabb feladat szerinte, hogy gondját viseljük a papságnak, azért hogy anyagilag nem gazdagokként, de nem is szegényekként élhessenek, lehetővé téve a pasztorális munkát.

Sajnos, mivel a nyugat-európai országokban a hívek vallásgyakorlata és érdeklődése egyre csökken a szervezet tagjaiban, felmerül a kérdés, hogy tíz vagy húsz év múlva ugyanúgy tudják-e támogatni a nyugati egyházak a keletieket. Ilyen Németország példája, ahol a katolikus papok komoly anyagi támogatással járulnak hozzá keleti paptestvéreik segítéséhez. Emiatt is fontos, hogy nyíltan megbeszéljük és felmérjük a helyzetet, hogy megakadályozhassuk: nehogy egy nap a papok anyagi segítség nélkül maradjanak – zárta nyilatkozatát Leon Lemmens, a ROACO főtitkára.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert