NEWS ARCHIVE

Görögkatolikus hittanverseny Beregszászban

Görögkatolikus hittanverseny Beregszászban
2013. február 20. 10:58

Február 16-án immár 14. alkalommal rendezte meg kerületi hittanversenyét a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület az Apostolok Cselekedetei témakörben. A versenyre idén először Beregszászban, a Beregszászi Magyar Gimnáziumban (BMG) került sor. A versenyre a kerület egyházközségeiből kis- (5-7. oszt.), középső- (8-9. oszt.) és nagycsoportban (10-11. oszt.) összesen 45 csapat (150 résztvevő) érkezett.

A megnyitón Lődár Jenő batári áldozópap, a kerület ifjúsági felelőse köszöntötte a versenyzőket s felkészítőiket, ismertetve a verseny szabályait.

– Bizonyára rájöttetek arra, hogy nem is volt olyan könnyű Szent Pál és segítőinek dolga – mondta el a megnyitón Demkó Ferenc, a Beregszászi Esperesi Kerület esperese –. Sokat megtudtatok arról, hogy milyen volt az egyház kezdeti élete. Azokkal a papokkal, tisztelendő urakkal, akik felkészítettek benneteket a versenyre, azt szeretnénk, és annak örülnénk igazán, ha abból, amit megtudtatok, meg is próbálnátok tenni valamit otthon. Ne mindig csak veszekedés, vita és okoskodás legyen, hanem tegye is az ember a dolgát. Tegyétek most ti is a dolgotok: nyerjetek!

A verseny megnyitója a Mennyei Király eléneklésével zárult. Ezután a résztvevők elfoglalták helyüket a termekben. A verseny 3 részben zajlott: a csapatoknak először két írásbeli feladatsort kellett megoldaniuk, majd villámkérdésekre kellett válaszolniuk, így azt is megmutathatták, milyen gyorsan vág az eszük.

A szervezők gondoskodtak róla, hogy az eredményekre való várakozás ne teljen tétlenül. A helyben elfogyasztott ebéd után a versenyzők s a felügyelők birtokba vették a Beregszászi Megyei Magyar Drámai Színház épületét, ahol már várta őket a bátyúi Cókmók Bábszínház társulata, akik Vitéz László c. darabjukat adták elő.

Vitéz László kalandjai után következett „az igazság pillanata”. A verseny eredményeit Ruszinkó Szergej csepei alszerpap, a verseny feladat- és kérdéssorának összeállítója hirdette ki.

Az eredmények a következők:

Kis csoport:                            Középső csoport:                               Nagy csoport:

1. Salánk                                1. Tiszabökény                                   1. Tiszabökény

2. Tiszaújhely                         2. Palágykomoróc                               2. Karácsfalva

3. Rát                                     3. Tiszacsoma                                     3. Jánosi

Egy szervező

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert