HÍRARCHÍVUM

Találkozás - Ifjúsági misszió Debrecenben

Találkozás - Ifjúsági misszió Debrecenben
2013. március 19. 16:13

Egy egyetemistákból és főiskolásokból álló közösség megszólítása számtalan élményt rejt magában. A legmélyebb tapasztalatok középpontjában természetesen az emberi kapcsolatok állnak, s nemcsak a közeljövőben a házasságra készülés, hanem tanulmányaik végeztével a helyi kisebb-nagyobb társadalmi és munkahelyi közösségekbe való betagozódás miatt.

Az idei találkozó azonban egy régi-új meglátást villantott fel nekem, amely megérdemel pár sort ezen újság hasábjain, hogy buzdítson minden elöljárót és krisztushívőt a közös elköteleződéssel megvalósuló, egyben létrejövő és megtapasztalható egyetemes, azaz mindenkit befogadó egyház szintjén.

Az az élmény, amely a programra való készülődés kezdetétől egészen a mai napig, jelesül az országos találkozó után több mint egy héttel is átjár, nem más, mint a szolgálatból fakadó tettrekészségből kinövő öröm egyházi érzete.

A szervezéstől a lebonyolításig, az ötletek párhuzamba helyezésétől a legmegfelelőbbek kiválasztásáig, a talán nem is a szó legszorosabb értelmében vett hívő, de annál inkább Istent kereső fellépőkig és a hiteles előadókig, mindent átjárt az egyetértés. Egyetértés a szervezéssel megbízott személyek nyílt párbeszédében, a lebonyolítás során a segítési lehetőségek gyakorlati megragadásában, de egyetértés volt a nagyvárosokból érkező, egymást alig ismerő hallgatók sportversenyben való részvételében a csapatmunka során. Összhang alakult ki a zenekar által e missziós rendezvényre elhozott darabjai és az azt szívesen meghallgató diákok ízlése között, de teljes figyelemmel és fegyelemmel kapcsolódtunk be a Debreceni Görögkatolikus Egyházközséget bemutató nagyböjti élő televíziós közvetítésbe is.

Mindenütt egyetértés volt.

Úgy érzem, hogy ez a tiszta egyház egyik jellemvonása, amely mint Isten népe Krisztus Urunkon keresztül a Szent Lélek világosságában halad az „összhangzó imákat” magába fogadó Ország vég nélküli beteljesedése felé.

Isten a legegyszerűbb, egyben legegyedibb kapcsolat, ahol az egyetértés örökké tartó. Amikor ezt az egyszerűséget tapasztaljuk meg az egyetértésben, ott van az Eukharisztia köré gyülekező egyház, mely most a felsőoktatásban tanuló egyetemisták és főiskolások programján keresztül tárulkozott fel.

A misszió a a TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0139 pályázat támogatásával valósult meg!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert