NEWS ARCHIVE

Aláírások védhetik meg a magzatokat

Aláírások védhetik meg a magzatokat
2013. március 23. 21:38

A kezdeményezés nem nyitja meg hazánkban az abortuszvitát, mindenki aláírhatja, akinek fontos az emberi élet védelme.

Az emberi élet tisztelete a célja annak az uniós kezdeményezésnek, melyet politikai és felekezeti hovatartozástól függetlenül bárki aláírhat, aki azt szeretné, hogy magzatokat ne használhassák kísérleti célokra – mondta a program tájékoztatóján Seszták Oszkár, a megyei közgyűlése elnöke, aki hangsúlyozta: mindez nem nyitja meg az abortuszvitát Magyarországon.

Frivaldszky Edit, az Egy közülünk akció magyarországi koordinátora elmondta: tavaly áprilistól van lehetőség arra, hogy az Európai Unió polgárai beleszólhassanak az unió ügyeibe – ennek módja a petíciógyűjtés, mely akkor lehet sikeres, ha legalább hét tagállamból érkezik be egy-egy kezdeményezés, és ha legalább egymililóan írják azt alá. A magzatvédő kezdeményezés esetében az a cél, hogy az unió ne finanszírozzon embrionális kutatásokat – ehhez várják az aláírásokat honlapjukon, illetve a weboldalon is fellelhető formanyomtatványokon.

Bosák Nándor Debrecen-nyíregyházi megyéspüspök azt mondta, a magzatnál nincs gyengébb, kiszolgáltatottságával nem szabad visszaélni, ez ellentétes a keresztény szellemiséggel. Kocsis Fülöphajdúdorogi görög katolikus püspök arról beszélt, hogy örömmel tölti el a kezdeményezés, és lelkesíti az összefogás, melynek a legjobb példáját az elmúlt héten tapasztalta, amikor a rendkívüli időjárási helyzetben segítettek egymásnak az emberek.

A tudományos és technikai vívmányok nem mindes esetben párosulnak etikával, ezekben az ügyekben pedig kötelességünk megszólalni és támogatni az olyan kezdeményezéseket, amelyek az ember önkorlátozását is segítik – mondta el Gaál Sándor nyírségi református esperes, majd a fórum résztvevői aláírták a petíciót.

Az alábbi linket tölthetik ki a kérdőívet online (kb. 2 perc): https://ec.europa.eu/citizens-initiative/ECI-2012-000005/public/

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert