HÍRARCHÍVUM

Fülöp püspök atya húsvéti beszéde

Fülöp püspök atya húsvéti beszéde
2013. április 5. 09:15

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Húsvét éjszakáján, mielőtt elindulnánk a föltámadási körmenetre, a gyertyalángok kiosztása közben ezt a sztihirát énekeljük:

„Jertek, merítsetek fényt, a soha le nem alkonyodó Világosságból, és dicsőítsük Krisztust, ki föltámadt halottaiból!”

Fényt meríteni csak az tud, akinek van fénymerítő eszköze, meg tartóedénye, ahová a merített fényt el tudja helyezni.

Képzavar talán? Inkább szinesztézia, ahol az érzékek egymást kiegészítve összefonódnak. Nem kép- vagy érzéki zavar ez, hanem egybeér, egymást fölváltja az ember sokféle érzékelése. Egyik költőnk napsugarak zúgásáról, szent mennydörgés szemléléséről beszél, amikor Istennel való találkozását írja le. Hasonlóan bódul el húsvéti örömében az Egyház. Nem részegség ez, hanem az érzékek természetfölötti átalakulása. Halljuk is a buzdítást: „Tisztítsuk meg érzékeinket, és meglátjuk a feltámadás megközelíthetetlen fényében tündöklő Krisztust.” Ezt a megközelíthetetlen, ezt a nemteremtett fényt csak megtisztult érzékekkel, átalakult lélekkel lehet befogadni.

A fénymerítő eszköz nem csupán a gyertya, amely átveszi a lángot, s amellyel továbbadhatjuk azt. A fényt be is kell fogadni, meg kell nyílni előtte, hogy befogadható legyen. Ehhez nem elegendő a gyertyaszál, ehhez a léleknek kell meggyúlnia. Amikor továbbadom a lángot Húsvét éjjelén, akkor közben az enyém is égve marad. Úgy növekszik a fényár, hogy miközben közvetítőivé ugyanakkor részeseivé is válunk. „Világosodjunk fel, népek, mert a halálból az életre és a földről az égbe” való átmenetünket észre sem vesszük, ha nem marad meg bennünk ez az örökkétartó világosság. „A soha nem alkonyodó világosság” van itt jelen, amelyet megnyílt szívvel tudunk csak befogadni.

Nem azt várja tőlünk a Feltámadott, hogy mi gyújtsunk tüzet, hogy mi legyünk az „isteni fénnyel világítók”, csak azt kínálja föl, hogy ma, amikor „mindenek betelnek világossággal”, akkor a mi szívünk is teljen meg, érzékeink megtisztulva részesüljünk „a szőlőtőke új termésében”, s így mehessünk „örvendező léptekkel a világosságba”.

Krisztus feltámadása világosságot hozott, új fényt, amely egészen más megvilágításba helyez mindent. Ez nem csak egy vagy három napig tart, vagy egy fényes héten át. Úgy változtatja meg az életünket, hogy az eseményeket érintetlenül hagyja, hiszen azok folytatódnak a maguk törvénye szerint, de ebben az új látásmódban új értelmet nyer minden.

Az életünk változik évről évre, húsvétról húsvétra, megtérésről megtérésre. Bizakodva remélhetjük, hogy ezekkel az ünnepi lépésekkel egyre mélyebbre, vagy, ha úgy tetszik, egyre magasabbra juthatunk.

Különös érvényű ez ebben az esztendőben, amikor nagyböjt és Húsvét egészen újat hozott mindnyájunknak. Elveszítettünk egy pápát és nyertünk, kaptunk egy újat. Elköszönt a bölcs öreg, és beköszönt az utódja, aki újszerű látásával és viselkedésmódjával valami másra nyitja föl a szemünket. Ferenc pápa a szegények pápája, aki nem csak a szegényeket kívánja fölkarolni, hanem bátran buzdít arra, hogy váljunk a szegények egyházává.

Jézus nem sokkal kereszthalála előtt ezt mondta: „Szegények mindig lesznek veletek.” Ez a prófécia be is következett. Az Egyház életéhez mindig hozzátartozott a szegények gondozása, sőt, magának a szegénység eszményének a követése. Minthogy azonban a bűntől megrontott, földhöz ragadt szemléletünkkel épp az ellenkezőjére törekszünk, inkább kívánnánk evilági módon meggazdagodni, ezért az Isten újra és újra küld prófétai alakokat, akik ezt az egyszerű és tiszta értéket eszünkbe juttatják. Az assisi szentnek „Isten bolondja” alakjának fölidézése a huszonegyedik században – úgy tűnik – új fényt derít egyházunk egére. Ferenc pápánk szavai és életpéldája bennünket is ráébreszthet arra, ha eddig nem így éltünk. Az Egyház azáltal fog megváltozni, ha mi változtatjuk meg az életünket, ha a föltámadás fényében új megvilágításba kerül a szegénységhez való viszonyunk.

Ehhez tudnunk kell, hogy a szegénység nem csak fizikai, hanem lelki állapot is. Észre kell vennünk a szegényeket, akik körülöttünk élnek. A föltámadás fényében megújult látásmód figyelmessé teszi lelki szemünket, az igazi szükségükre. Ugyanakkor ez a felhívás nem csak a szegények iránti nagyobb érzékenységre vonatkozik. Nekünk magunknak is törekednünk kell a szegénységre. A Keleti Kódex előírja a papoknak, hogy ebben ők adjanak példát: „A klerikusok Krisztus szegénységének lelkületével eltelve törekedjenek arra, hogy életük egyszerűségével a lelki javak tanúi legyenek a világ előtt...” (CCEO 385. kánon). Ezt teszi most, erre mutat utat az Egyház első embere. Ebben is követnünk kell őt.

Nagyböjtünk első napján ért nagy veszteség során tehát nem szegényebbek lettünk. Épp ellenkezőleg, lelki megerősödést hozott mindnyájunknak a leköszönő pápa bátor döntése, hiszen Húsvétot már az új egyházfőnkkel, Ferenc pápával ünnepelhetjük. Látjuk, hogy a veszteségek minket gazdagítanak. „Az istenszeretőknek minden javukra válik” (Róm 8,29). Ne féljünk elengedni földi kincseinket azért, hogy mennyeieket nyerjünk helyettük!

A föltámadási körmenet után maradt gyertyacsonkok a földerengő reggeli fényben talán szomorú látványt nyújtanak, de szívünk lángol tovább, mint az emmauszi tanítványoknak, akik eleinte értetlenkedtek, ugyan, de aztán fölismerték a Föltámadottat a kenyértörésben. Eddigi életünk töredékei egyberendeződnek, építőkövekké formálódnak, elfogadott szegénységünk pedig isteni gazdagsággá válik, ha az Úrnak Pászkája világosít meg minket, mert a halálból az életre és a földről az égbe visz át minket Krisztus Istenünk. Énekeljük az Ő győzelmét!"

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert