HÍRARCHÍVUM

Szépséges Pászka – görögkatolikus nap a Művészetek Házában

Szépséges Pászka – görögkatolikus nap a Művészetek Házában
2013. április 8. 11:04

A Miskolci Apostoli Exarchátus első – templomon kívüli – eseményét rendezte meg a Művészetek Házában április 6-án. Annak jegyében, hogy a húsvéti öröm kiárad az egész Földre, a görögkatolikusok a templomi szertartások mellett, ezúttal a miskolci Művészetek Házában is ünnepeltek misztériumjátékkal, személyes tanúságtételekkel és számos közösségi programmal.

A Görögkatolikus Egyház hitéletének csúcspontja a húsvéti időszak. A hit évének alkalmából a Miskolci Apostoli Exarchátus fontosnak tartotta, hogy a templomi szertartások mellett, más helyszíneken és alkalmakkor is hirdesse a feltámadás örömhírét. A Szépséges Pászka elnevezésű rendezvény az ún. „fényes hét”szombatján, azaz április 6-án került megrendezésre a Művészetek Házában. Az eseményen a hívők és egyházi vezetők amellett tettek tanúságot, hogy a közösségben való ünneplés még teljesebbé teheti a húsvéti örömöt. A számos kulturális és vallási program mellett az esemény közösségszervező jelentőségére is felhívta a figyelmet Orosz Atanáz miskolci apostoli exarcha.

A miskolci Művészetek Házában az érdeklődők megtekinthették a Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumi kiállítását, majd Dr. Kisida Elek sebész, egyetemi magántanár, Dr. Lőrincz György borász és Szabó Konstantin ungvári prefektus atya tettek tanúságot hitükről, életükről.

Dr. Kisida Elek professzor ahogy egész életében, most is evangelizált. Arról beszélt, hogy orvosként azt tartja egyik legfontosabb feladatának, hogy segítsen az embereknek a múlandóság tudatának terheit elviselni. Szabó Konstatin atya a rábízott közösség világító lámpása volt az elmúlt huszonöt esztendőben. Amikor édesapja nyomdokaiba lépett és pap lett, a biztos egzisztenciát cserélte fel a bizonytalanra. Azt mondta, Isten hívta el erre az útra, s ő igyekezett mindenütt szolgálni, de küzdeni is azért, hogy a hívei szabadon gyakorolhassák vallásukat. Dr. Lőrincz György egri borász arról tett tanúbizonyságot, hogy Isten segedelmével érdemes dolgozni azért, hogy jó keresztény, szerető férj, példát adó édesapa és alázatos munkás legyen, aki azért készíti a Krisztusi italt, hogy örömöt és minőséget adjon az embereknek. A tanúságtételek után az edelényi Szent János Szakközépiskola pedagógusai énekeltek.

A Művészetek Háza színpadán bemutatták a Megalkuvás nélkül című misztériumjátékot, mely Romzsa Tódor püspök életének és vértanúságának állít emléket. Az előadáson közreműködtek Orosz Atanáz és Kocsis Fülöp görögkatolikus püspökök, valamint Mohai Gábor, Orosz Gábor, Jászter Beáta, Káplár Gréta, Obbágy Márta, Balogh Lázár, a Szent Efrém Férfikar és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium kórusa. Az előadást Bubnó Tamás Liszt-díjas karnagy vezette. Az ünnepi alkalmat közös énekléssel, az egyházközségi pászkák megszentelésével és elfogyasztásával zárták.

Az eseményen görögkatolikus lelkészek, hívek, számos polgármester, országgyűlési képviselő, egyházi és világi vezető is részt vett, többek között Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök és Luscsák Nílus munkácsi görögkatolikus segédpüspök.

Fotó: Dobos Klára és Laczó József

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert