HÍRARCHÍVUM

„Kereszt által lőn a világ öröme” – keresztszentelés Csedregben

„Kereszt által lőn a világ öröme” – keresztszentelés Csedregben
2013. április 10. 21:48

Százötvennél is többen vettek részt a vasárnap délben megtartott keresztszentelésen Csedregben. A keresztet – melyet önerőből készítettek – Orosz Jenő és családja ajánlotta fel, a népes és vallásos család eddig is sokat segítette a csedregi görögkatolikus egyházat, s most úgy érezték, e kereszttel méltó jelképet állítanak Isten dicsőségére. Örök érvényűek a feltámadási szertartásból vett és márványba vésett szavak, ám most, húsvét után még igazabban hangzanak: „Jertek merítsetek fényt a soha le nem alkonyodó világosságból és dicsőítsétek Krisztust, ki föltámadt halottaiból.”A templomi liturgia után processzióval, zászlókat víve és énekelve mentek a hívek az Orosz család házához, melynek udvarán Harangozó József kerületi főesperes szentelte fel a keresztet. „Krisztus nem a keresztről, hanem a kereszt által váltott meg bennünket” – hangzott a prédikációban, majd a főesperes arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a világban sokan el- és megvetik, kicsúfolják, gyalázzák szóban és tettekben a keresztet, nekünk, keresztényeknek az örök élet jelképe. „Kereszt által lőn a világ öröme” – mondta, és felszólította a résztvevőket a kereszt előtti tiszteletre és hódolatra, hisz így mindazt tiszteljük és mindaz előtt hódolunk, amit jelképez. „Isten előtt, a kereszt előtt hiábavaló lenne a hitünk, az imádságunk, küzdelmünk és igehirdetésünk, ha Krisztus nem hal meg és nem támad fel halottaiból”.

Bár a keresztet görögkatolikus hívek állították fel, annak megszentelése az ökumenia jegyében zajlott, hiszen az eseményen, Harangozó József kerületi görögkatolikus főesperes, Szemák Miklós helyi parókus és Simon István nyíregyházi teológus, Incze Lajos halmi és Simon Levente kökényesdi polgármester mellett részt vett a Csedregbe is beszolgáló, kökényesdi római katolikus plébános, Vojtku László és id. Fodor Lajos halmi református lelkipásztor, aki áldást is mondott a kereszt előtt, tiszteletét kifejezve.

Szemák Miklós parókus hálatelt szívvel köszönte meg az Orosz családnak, hogy ilyen szép jelképet állítottak a községnek, hiszen ötven – száz évente történik csak ehhez hasonló. A szentelés után a család – a közösen, az együtt örvendezés jegyében – vendégül látta azt a százötven – kétszáz személyt, akik részt vettek az eseményen.

forrás: http://www.magyar-hirlap.ro

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert