NEWS ARCHIVE

Özvegyek és egyedülállók búcsúja

Özvegyek és egyedülállók búcsúja
2013. május 14. 10:59

Május 12-én, vasárnap, az özvegyek és egyedülállók érkeztek Máriapócsra búcsúba a Szűzanyához, hogy egy nappal a gyerekek búcsúja után ők is rábízzák életüket az Égi Édesanyára. Manapság már nem kirívó egyedülálló szülőnek lenni, szinte a csonka család a természetes, de mindenesetre általános.

Ezek a lélekben magányos emberek töltekezhetnek, megerősítést nyerhetnek a Mennyei Atyától, ahogyan azt a mai evangéliumban Jézus tette a főpapi imájában – magyarázta az összegyűlt híveknek prédikációjában Mosolygó Tibor atya. Krisztus az Istentől nyert erőt, szeretetet, s ezeket továbbadta az apostoloknak. Ahhoz, hogy szeretetet tudjunk adni a környezetünknek, nekünk magunknak is birtokolni kell a szeretetet. Nem tartja meg magának az az ember a szeretet ajándékát, aki törődően szolgálja az embertársát, akit az Isten az útjába vezetett. Akiket miránk bízott az Atya, rajtuk keresztül hív magához.

Ahogyan Jézus élete tükrözte az Isten szeretetét, a mi életünknek is úgy kell azt tükröznie. „Elvégeztem, amit rám bíztál.” – mondja Jézus a főpapi imájában az Atyának. Szép lenne, ha mi is így tudnánk summázni az életünket Isten előtt. Krisztus azt is megígéri az említett beszédében, hogy imádkozik értünk. Jézus tud a legjobban imádkozni, Ő a közbenjáró, így ha Tőle kapunk ígéretet, akkor nyugodtan rábízhatjuk az életünket. Nyugodtan elmondhatjuk Neki terveinket, vágyainkat, mert Nála jó helyen vannak.

A Szent Liturgia után dr. Medgyesi János fővárosi háziorvos tanúságtételét hallgathatták meg a hívek, az özvegységről:

„Orvosi tanulmányaim során, nem tanítottak meg az egyetemen, hogy mi az a halál, hogyan kell rá felkészülni, hogyan kell legyőzni halállal a halált. Nem volt a kezemben eszköz, ezért a fájdalom porig sújtott a feleségem 5 évvel ezelőtti halálakor. A beteg szenvedése egy keresztút, a diagnózissal megkapja az ítéletet, a kezelések elkezdésével vállára veszi a keresztet, azonban a szenvedése nem öncélú.  Az orvosi egyetemen nem esett róla szó, hogy miért élünk, hogy a test segítsége a léleknek. A félelmeinket engedni kell meghalni.  A test jelzi, hogy a lélek boldog-e. A halál közelsége letisztítja a gondolatokat. A Szűzanya kegyképe mellett kimondhatjuk, hogy nem kell más bizonyíték Isten léte mellett, mint az Ő gondviselése. Felelősségtudattal kézbe kell venni a sorsunk alakítását, a gyászmunka elvégzésével.”

Papp Nóra

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert