HÍRARCHÍVUM

Pünkösdi búcsú

Pünkösdi búcsú
2013. május 22. 09:21

Május 20-án nagyszámú zarándok gyűlt össze nemzeti kegyhelyünkön a pünkösdi búcsúra.

A szentbeszédet Szabó Tamás nyíregyháza-örökösföldi görögkatolikus parókus tartotta, melyből megtanulhattuk, mi a jelentősége, hogy a hívő ember már reggel felkelve elimádkozza a Dicsőség imádságot, közben magára rajzolva a keresztet, a Szentháromság Egyisten jelét. Pünkösdkor azt ünnepeljük, hogy bennünk, velünk, értünk él az Isten. Mindent elkövet azért, hogy az életünk teljes legyen.

A Szentlélek az egység lelke, közvetít Isten és ember közt. Az egyszerű földi termékeket, mint a kenyér és a bor, Jézus testévé és vérévé változtatja számunkra, a Megváltóval való találkozás helyévé teszi, hogy egységben élhessünk Krisztussal, egymással, mert testvérek vagyunk a Szentlélekben.

Ez az egység a Szentlélek ünnepén kegyhelyünkön szépen megmutatkozott: érkeztek zarándokok Balkányból, Bátonyterenyéről, Bélapátfalváról, Biriből, Örökösföldről, Teremből.

Az ellenségünk, az ördög, aki tudatos romboló, ezt az isteni egységet el akarja venni tőlünk, széthúzást támaszt. A lelki egység nem azt jelenti, hogy az egyház nem tűri el a sokféleséget, hiszen csak meg kell nézni a sokfajta szép liturgiát. Viszont az ördög egység helyett földi egyformaságot erőltet ránk. Pedig minden ember más küldetéshez kapott elhívást az Atyától, az egyik a papságot, másik a szeretetszolgálatot, a szenvedést vagy az anyaságot. S ez így van jól, mert a szenvedést fel lehet ajánlani az egyház javára, a fiatal a lelkesedő munkájával, az idős a támogató imájával tudja szolgálni az egyházat. A Szentlélek mindenkinek megadja a lehetőséget, hogy kibontakozzon valamiben.

Isten nem tartja magában a szeretetet, amit a Szentháromságban megél, azért teremtette a világot, hogy az embereknek átadhassa ezt az isteni hőfokú szeretetet. Szeretetből még szabad akaratot is adott nekünk, hogy eldönthessük, elfogadjuk-e az Ő szerető közeledését. Minden nap felébredve, a Szentháromságot rajzolva magunkra, megkapjuk a feladatot, hogy a szeretet ajándékát továbbadjuk. Ez a küldetésünk. Isten velünk akar lenni, ezért küldte el Jézust, hogy váltson meg minket, hogy haza tudjunk menni a mennybe.

A Szent Liturgia befejezése előtt Szabó Tamás, a Mária Rádió elnöke a csíksomlyói búcsúról – melyen maga is részt vett – számolt be a híveknek. A zarándoklás egy nagy NEM mondása a világ mai életmódjára. Ezt bizonyítja az erdélyi félmilliós létszáma a zarándokoknak. A zarándoklat folyamán meg kell bízni ismeretlen emberekben, vállalni kell a kényelmetlenséget, szegénységet. Ez próbára teszi kitartásunkat, erősíti a hitünket. Így vetkőzzük le egy zarándoklat erejéig a fogyasztói társadalom fogságát, a régi értékeket visszaidézve életünkbe.

Papp Nóra

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert