HÍRARCHÍVUM

A Margitsziget összehoz és reméljük, hogy visszahoz

A Margitsziget összehoz és reméljük, hogy visszahoz
2013. június 17. 09:25

Ahol nemrég még közel hétszáz görögkatolikus gondtalanul élvezte a sziget természeti adottságoktól védett nyugalmát, most homokzsákok igyekeznek torlaszt emelni a Duna sebesen folyó vizének pusztítása elé.

Két villanás ugyanott két héttel ezelőttről:

Két ember találkozik ott, ahol nem is gondolta volna. Ismerős arcok egymás számára, végül az egyik odamerészkedik a másikhoz, és megkérdezi, „véletlenül nem itt meg itt lakik-e”. „De igen” a válasz. Kiderül, hogy ugyanabban a tízemeletes házban, ugyanazon az emeleten laknak, csak a folyosó két, egymással ellentétes végén! Egy perc alatt valóban ismerősökké váltak!

Két fiatal pillantja meg egymást a sokadalomban. „Te is görögkatolikus vagy?” – kérdezi csodálkozva az egyik. Egy a munkahelyük, de eddig nem volt „közös pontjuk”. Mostantól már van!

E két kis történet május 25-én esett meg a Margitszigeten, a családi napon, mely egyben városmissziós alkalom is volt. Sikeres volt-e? Az említett négy embernek bizonyára, és reméljük, nem csak őnekik. A Margitsziget a görögkatolikusok és barátaik találkozóhelyévé vált egy napra vidámsággal és komoly beszélgetésekkel, tánccal, gyerekzsivajjal, bábszínházzal, trambulinnal, gulyással, buktával no meg sörrel, hancúrozással és végül fölemelő hangulatú püspöki vecsernyével Szent Margit kolostorának romjai között.

Találkoztunk Istennel és emberrel, lassan alakulnak a görögkatolikus család szálai. A Margitsziget – amelyet most is Isten kegyelme és az emberi gondoskodás véd – összehoz és reméljük, hogy visszahoz!

Nagy segítség lenne, ha az alábbi kérdőívet kitöltve vissza kaphatnánk!

https://docs.google.com/forms/d/1fvygUaak62CfF4BB3TJVAcZiifxTgV9w9o2gbRenL7s/viewform

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert